Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Kühne+Nagel. A svájci központú szállítmányozási és logisztikai vállalat Magyarországon már rendelkezik jelentős logisztikai kapacitásokkal, és a jövőben is nemzetközi stratégiájában fontos partnerként tekint hazánkra, hiszen a kiváló földrajzi elhelyezkedés, valamint a fejlett infrastruktúra együtt komoly versenyelőnyt jelentenek Magyarország és az itt jelenlévő vállalatok számára egyaránt.

A Kühne+Nagel széles körű áruszállítási és logisztikai szolgáltatásokkal áll megbízói rendelkezésére, Légi, tengeri és szárazföldi áruszállítással egyaránt. Hazánkban öt helyszínen hét telephelyen van jelen. Emellett egy október 10-én átadott beruházással egy 23 000 négyzetméteres nemzetközi logisztikai raktár- és irodakomplexummal bővítette hazai jelenlétét. A Pest megyei Pátyon megvalósult fejlesztés az Inpark márkanéven tevékenykedő, állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő (NIPÜF) Zrt-vel közös referencia projekt, melynek keretében a Kühne+Nagel egy globális járműipari vállalat számára nyújt majd széleskörű logisztikai szolgáltatásokat. A beruházással 160 új munkahely jön létre, de a következő három évben további létszámbővítés is szerepel a tervek között.

A szállítás és raktározás ágazat bruttó hozzáadott értéke 6,7%-os bővüléssel megközelítette a 2 milliárd forintot volt 2016-ban. Az ágazat részaránya a teljes magyarországi bruttó hozzáadatott értékben 6,5% volt 2016-ban, míg a foglalkoztatottak száma megközelítette a 300 000 főt. A szállítási tevékenység a szolgáltatások külkereskedelmében komoly szerepet játszik: 2017 első félévében a szállítás ágazat szolgáltatásexportja 2,85 milliárd eurót ért el, amivel az ágazat részaránya a teljes szolgáltatásexportban 26,6%-ra emelkedett.

Az immáron 76 stratégiai partner több mint 170 000 embernek ad munkát, és jelenleg több mint 18 000 fővel foglalkoztat több munkavállalót, mint a Stratégiai Együttműködési Megállapodások megkötésének időpontjában. A Kormány jelenleg is 7 olyan Magyarországon tevékenykedő vállalattal tárgyal, amelyekkel tovább bővülhet a stratégiai partnerek száma.

(HIPA)

A megállapodás aláírasa a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében