Nagykövetségünk 2019. október 22-én este tartotta fogadással egybekötött nemzeti ünnepi megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulójának tiszteletére. A berni Casino épületében sorra került rendezvényen a magyar diaszpóra és a svájci diplomáciai testület képviselői, továbbá svájci politikai és államigazgatási vezetők, több mint háromszázan voltak jelen.

 

Az egybegyűlteket Nagy István rendkívüli és meghatalmazott nagykövet köszöntötte. Kétnyelvű ünnepi beszédében felelevenítette 1956 fő törekvéseit és máig érvényes üzeneteit. Kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy 1956 szabadságra, állami szuverenitásra és demokráciára törekvése szervesen illeszkedik a magyar történelemben évszázadok óta ismétlődő szabadságharcok sorába. Külön kitért a Svájcban letelepedett 14.000 magyar politikai menekült sikeres integrációjára, valamint köszönetet mondott Svájc szolidaritásáért.

Ezt követően Nagy István nagykövet átadta az Áder János köztársasági elnök úr által 2019. augusztus 20-a alkalmából több évtizedes táncművészi és balettmesteri pályája során rangos külföldi és hazai színpadokon aratott sikerei elismeréseként megítélt Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Némethy Sándor balettművész, balettmester számára.

Az ünnepi esemény kulturális részében elsőként Károly Barna Zsolt csellóművész adta elő Johann Sebastian Bach G-dúr csellószvit c. darabját. A fiatal művész már 10 évesen első helyezést ért el a „Talents for Europe” Nemzetközi Vonósversenyen, majd 2017-ben megnyerte a Dávid Popper Nemzetközi Csellóversenyt, jelenleg pedig a Bécsi Zeneakadémián folytatja tanulmányait.

Károly Barna Zsolt előadását követően a Fricska Magyar Néptáncegyüttes produkciója következett. A Kárpát-medencében fellelhető dinamikusabb férfi táncokat felkutató és előadó formáció számos hazai és külföldi versenyen aratott komoly sikert. Az Együttes a „Tradicionális néptánc modern köntösben” címet adta berni programjának, ezzel is jelezve, hogy az autentikus magyar néptáncot teszik divatossá és juttatják el egyre szélesebb körű közönségnek.

A rendezvényünkön szerepelt mindkét produkció igen nagy sikert ért el, azokat a közönség hosszú vastapssal jutalmazta.

A művészeti produkciókat követően kivetítőn játszottuk le Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter magyar nyelvű videóüzenetét a svájci magyarság számára.

A videó elérhető az alábbi linken:

https://bern.mfa.gov.hu/news/gulyas-gergely-miniszterelnoekseget-vezeto-miniszter-videouezenete-a-svajci-magyaroknak

A Szózat, valamint a Székely himnusz eléneklését követően állófogadással fejeződött be ünnepi programunk.

Nemzeti ünnepi megemlékezésünkön mintegy 50 nagyköveten, a gazdasági-pénzügyi szféra neves képviselőin túl számos prominens vendég jelent meg.

A rendezvény magas színvonalát a MET Group és az MVM Csoport immár hagyományos szponzori támogatásával sikerült biztosítani.