Keresés: %s

Átadták a svájci Swiss Krono Group mintegy 30 milliárd forintos beruházással felépített, OSB-lapokat gyártó új faipari üzemét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban szerdán.

Az eseményen Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, az egykori faforgácslapgyár területén megvalósított fejlesztéshez több milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a társaság magyarországi vállalata.

 Fotó: Balázs Attila/MTI

A gyárban a legmodernebb technológiával dolgoznak, a beruházás több mint száz munkahelyet teremtett a Beregben - tette hozzá.

Az ország gazdasági teljesítményére kitérve Szabó László hangsúlyozta, 2015-ben az export értéke 90 milliárd euró volt, ez az adat négy százalékkal több a GDP-teljesítménynél, a munkahelyek száma elérte a rendszerváltás előtti szintet. Csak a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által kezelt projektek közül 64-et sikerült lezárni és az ügynökség által menedzselt programokkal több mint 16 ezer új munkahely jöhetett létre - tette hozzá.

Megemlítette, a faipar komoly válságon ment keresztül az elmúlt években, de a helyzet mára normalizálódott és ez részben a Swiss Krono fejlesztésének is köszönhető.

 Fotó: Balázs Attila/MTI

A HIPA jelenleg 8 svájci vállalattal folytat tárgyalásokat, amelyek révén közel 1600 új munkahely jöhet létre, és mintegy 108,6 millió euró, azaz több mint 33,5 milliárd forint kerülhet befektetésre - emlékeztetett Szabó László.

Ines Kaindl-Benes, a Swiss Krono Group igazgatótanácsának elnöke az ünnepségen arról beszélt, az új gyár az 1988-ban alapított egykori - 2011-ben bezárt - Interspan Faipari Kft. telephelyén létesült, újraindítása ezért egyaránt nagy jelentőséggel bír a családi vállalkozásként indult svájci cég és a térség számára is.

Az új gyár építési munkálatai 2015 őszén kezdődtek, a termelés újraindításán 1600 gépszerelő dolgozott. A Swiss Krono Magyarország Kft. évente 300 ezer köbméternyi OSB-lapot fog gyártani, ezzel a cégcsoport össztermelési mennyisége az eddigi körülbelül 1,5 millió köbméterről egyötödével bővül. Főként az építőiparban felhasznált OSB-lapokat elsősorban itthon és a környező országok piacain értékesítik.

 Fotó: Balázs Attila/MTI

A luzerni székhelyű Swiss Krono több mint ötven éve gyárt faipari termékeket, a családi vállalkozás a laminált forgácslap, MDF-lap, OSB-lap, laminált padlóburkoló és dekorlemez-gyártás tekintetében Európa vezető gyártói közé tartozik. A konszern 11 telephellyel rendelkezik, amelyek Svájcban, Németországban, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban és Franciaországban találhatók.

(MTI)

http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/atadtak-a-swiss-krono-uj-faipari-uzemet-vasarosnamenyban

Szijjártó Péter és Aurelia Frick vízumképviseleti megállapodást kötött, amelynek értelmében Magyarország külképviseletei adják ki a vízumokat Liechtenstein nevében Moldovában, Fehéroroszországban és Kínában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aurelia Frick liechtensteini külügyminiszterrel Fotó: KKM

Megállapodtak abban is, hogy a már meglévő ipari együttműködést kiterjesztik a magas színvonalú pénzügyi szolgáltatásokra, amire annak nyomán nyílik lehetőség, hogy idén életbe lépett a két ország közötti kettős adóztatást kizáró egyezmény.

A közelmúltban Magyarország Monacóval is felvette a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat, és a párizsi nagykövetet akkreditálja a hercegségbe.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Gilles Tonelli monacói külügyminiszterrel Fotó: KKM

Magyarország támogatja Monaco és az Európai Unió közötti tárgyalások mielőbbi befejezését.

Szijjártó Péter az Európa Tanács külügyminiszteri ülése miatt tartózkodik Szófiában.

(MTI; kormany.hu)

http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/hirek/szijjarto-peter-a-liechtensteini-es-a-monacoi-kulugyminiszterrel-targyalt-szofiaban

Lerakták a Kühne + Nagel Kft. regionális autóalkatrész-elosztó központjának alapkövét november 28-án a pátyi ipari parkban. A mintegy ötmilliárd forintos beruházással elindult a nemzeti ipari parki program. Az eseményen részt vett Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is.

http://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/hirek/elindult-az-orszagos-iparipark-halozat-elso-beruhazasa

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a zürichi muzulmán imaközpontnál december 19-én este történt fegyveres támadásról.

Az erőszak minden formája mélységesen elítélendő, az pedig különösen, ha imádkozó, vétlen és védtelen emberekre támadnak fegyveresek. A sérülteknek ezúton kíván mielőbbi felépülést a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

http://www.keh.hu/v51-A_koztarsasagi_elnok_ujevi_koszontoje_2017.&pnr=1

Magyarország vízumképviseleti megállapodást kötött Liechtensteinnel, melynek keretében hazánk látja el Liechtenstein vízumképviseletét Kisinyovban, Minszkben és Csungkingban. A megállapodás 2017. január másodikán lépett életbe.

Altusz Kristóf helyettes államtitkár 2017. január 13-án Vaduzban konzultációt folytatott partnerével, Martin Frick nagykövettel, a liechtensteini Külügyi Hivatal vezetőjével.

A találkozó során áttekintették a magyar-liechtensteini kétoldalú kapcsolatokat, az európai napirenden lévő ügyeket, valamint az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben megvalósuló együttműködés lehetőségeit. A Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára további megbeszéléseket folytatott a Miniszterelnökségen a nemzetközi pénzügyi kooperáció lehetőségeiről, ellátogatott a szerszámgépgyártásban nemzetközileg komoly tekintélynek örvendő nagyvállalathoz, a HILTI-hez, továbbá a Liechtensteini Egyemetemen is konzultált a felsőoktatási együttműködés pontos formáiról.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

2017. január 22. 9:53

Egyelőre nem tudták azonosítani a pénteki veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak.

A válságos állapotban lévő sérülteket még nem tudták azonosítani, egyikük testfelülete több mint 60 százalékán harmadfokú égési sérülést szenvedett, a másik sérülten pedig komoly koponyaműtétet hajtottak végre. Hozzáfűzte: a másik négy súlyos sérült az olasz orvosok döntése alapján akár már vasárnap hazaszállítható közúti vagy légi úton, erre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) készen áll.

  Fotó: Marjai János/MTI

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a helyszínre érkezett szülők és az áldozatok egy részétől már vettek DNS-mintát az olasz hatóságok, tájékoztatásuk szerint még napokat vehet igénybe az azonosítás.

Szijjártó Péter elismeréssel szólt az OMSZ, az olasz egészségügyi, jogi és közlekedési hatóságok munkájáról. Kiemelte: a tárca nyolc munkatársa a helyszínen van, négyen Milánóból érkeztek, ott van a római magyar nagykövet is, a minisztérium közigazgatási államtitkára pedig hamarosan megérkezik. A hazaszállítás és a kinn tartózkodás költségeit a magyar kormány vállalja - erősítette meg a tárcavezető.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az olasz rendőrség mindenkit meghallgatott, akit akart és tudott, délelőttre várják az ügyészség és a rendőrség döntését, hogy az érintettek elindulhatnak-e haza, így akár már ma hazaérkezhetnek. Egy kisebb csoport viszont már szombaton elindult, ők erre már engedélyt kaptak a hatóságoktól - közölte.

Szijjártó Péter kitért rá: több ország vezetője kifejezte az együttérzését, a szlovák külügyminiszter pedig felajánlotta, hogy szükség esetén rendelkezésre bocsátja a szlovák kormány repülőgépét. A magyar külügyminiszter megköszönve a felajánlást jelezte, hogy az OMSZ felkészült a sérültek hazaszállítására.

    Fotó: Marjai János/MTI

A tárcavezető kérdésre elmondta: az olasz hatóságok egyelőre nem osztottak meg információkat a baleset okairól, ugyanakkor szakértők kiküldését kérték, és most közösen vizsgálódnak.

Szijjártó Pétert azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy sajtóértesülések szerint az áldozatok között van a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub egy U15-ös utánpótlás-játékosa is. A külügyminiszter azt mondta: beszélt a családdal.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

(MTI)

2017. január 21. 10:16

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Jelezte: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és "nagyjából végleges" a kórházban ápoltaké.

A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter elmondta, hogy a balesetről tájékoztatta az államfőt és a miniszterelnököt. A kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja - közölte.

  Fotó: Botár Gergely

A magyar diplomácia vezetője azt mondta, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet, de az olasz rendőrök nem találtak féknyomot. Arról is ellentétesek az információk, hogy hányan ültek a buszon, amely Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a jármű első részében - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy hajnalban a milánói magyar főkonzul és egy munkatársa Veronába érkezett, ahol három kórházban ápolják a sérülteket. A többieket a veronai polgármester közreműködésének köszönhetően a város déli részén szállodában helyezték el, hozzájuk már kirendeltek pszichológust - tette hozzá.

Már négy magyar diplomata van a helyszínen, két nagyon tapasztalt konzul pedig útnak indult Budapestről; egyikük olaszországi tapasztalatokkal rendelkezik, míg a másik korábban hasonló válsághelyzetekben állt helyt. A római konzult ugyancsak a helyszínre küldte, a tárca közigazgatási államtitkára pedig vasárnap érkezik Veronába. Vasárnap kezdődik munkájuk különösen nehéz része, a holttestek azonosítása és a halotti anyakönyvi kivonatok kiadása - ismertette Szijjártó Péter.

    Fotó: Botár Gergely

A szülők a milánói főkonzulátus ügyeleti számán is (00-39/339-62-19-517) érdeklődhetnek gyermekük állapotáról - tette hozzá.

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy beszélt annak a budapesti gimnáziumnak az igazgatójával, amelynek diákjai balesetet szenvedtek, de az intézményt nem nevezte meg. (Sajtóhírek szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit érte baleset, amit alátámaszt az is, hogy szombaton a VI. kerületi középiskola épületére gyászlobogót tűztek ki.)

Szijjártó Péter közölte: az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, valamint vezető főorvosa is a helyszínre indult, de konzultált a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójával is, és az intézmény kész a hazaérkező sebesültek fogadására.

    Fotó: Botár Gergely

Szólt arról is: Olaszország miniszterelnöke részvétét nyilvánította a római magyar képviseleten keresztül, és így tett a lett külügyminiszter is.

A milánói főkonzulátus ügyeleti telefonszáma: 0039/339-62-19-517

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)

2017. január 21. 7:43

Legkevesebb heten meghaltak egy középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz olaszországi balesetében, amely péntek éjjel történt egy veronai autópálya-csomópontnál - jelentette az olasz média. A milánói főkonzulátus ügyeleti telefonszáma: 0039/339-62-19-517

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel azt mondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd a védőfalnak csapódott.

A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.

"Azt kell sajnos mondanom, hogy a helyzet súlyos" - fogalmazott a sajtófőnök.

A milánói magyar konzul már a helyszínen van, a kórházakat keresi fel - három veronai intézménybe vitték a sérülteket -, és próbál minden segítséget megadni. Hozzátette, hogy Milánóból minden munkatársuk Veronába utazik, és a római konzul is elindult oda.

"A miniszter utasításának megfelelően két konzul Budapestről is útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja" - mondta.

A külügyminisztérium minden információt megad a szülőknek, de még nincs a busz minden utasáról névre szóló információjuk, ezeket igyekeznek megszerezni..

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Beszéltek itt már angolul és kínaiul is. Ideje, hogy magyarul is elhangozzon egy előadás.

Mélyen tisztelt Kormányzó Úr, a konferencia igen tisztelt Vendégei!

Sokat gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e a meghívást erre a konferenciára. Az vitán fölül állt, hogy a meghívás önmagában is megtiszteltetés, azonban olyan világpolitikai események történnek – ezekből már itt néhányat megidéztek: Brexit, új amerikai elnök és annak minden következménye –, hogy ezeknek az eseményeknek az árnyékában erős politikai tartalmú mondatok nélkül nem lehet érvényesen beszélni a jövőről. Ez pedig kockázatokat rejt magában, sőt kibillentheti a konferenciát a megszokott békés menetéből is. Ezt kellett tehát mérlegelni, de végül is azért vállaltam el a meghívást, mert először is Larosière úr gondolatait már a nyolcvanas évektől kezdődően folyamatosan követjük itt, Magyarországon, tehát egy igazi legenda érkezett ide, és vele egy asztalnál ülni önmagában is megtiszteltetés, másfelől itt van Tien Kuo-li úr is, aki barátunk most már hosszú évek óta általában is, de különösképpen barátunk a keleti nyitásban. Ráadásul ő az, aki a túlméretezett európai önértékelésünket a rendszeres találkozóink alkalmával a helyes méretre nyesi vissza azzal, hogy közli azokat a számokat, amelyeket Önök is hallhattak itt az előbb. Neki is sokat köszönhetek, és megtiszteltetés, hogy vele lehetek itt ma együtt.

Ráadásul Kína felemelkedése egy pszichológiai problémára hívja fel a figyelmünket itt, Európában. Van az a mondás, ami primitíven egyszerűnek hangzik: ami van, az lehetséges. Ezt az európaiak nem értik, legalábbis ha Kínáról van szó, akkor nem értik. Hiszen ahelyett, hogy tanulni próbálnánk abból, ami Kínában történik, az energiánk egy tekintélyes részét arra fordítjuk, hogy megmagyarázzuk, hogy miért nincs az, ami Kínában van, vagy ha mégis van, akkor átmeneti, nincsenek meg az alapjai, úgysem lehet ezt az ütemet fenntartani, olyan belső feszültségek vannak a kínai társadalomban, hogy az egész majd politikailag megbukik... Tehát ahelyett, hogy tanulnánk és megértenénk, hogy ami van, az lehetséges, azt meg akarjuk magunknak magyarázni. Mert mindaz, ami lehetséges Kínában, és van, bennünket hátrasorol. Ahelyett, hogy ezt a tényt elfogadnánk, és tanulni akarnánk, ehelyett azt bizonygatjuk, hogy nem is úgy van. És ezért a Tien Kuo-li elnök úrral való találkozó bennünket, magyarokat talán megment ettől az európai problémától.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

De az igazi döntő ok, amiért a meghívást végül is elfogadtam, maga Lámfalussy professzor úr, hiszen mint Larosière úr már mondta, egy nagyszerű emberre emlékezünk ma, aki ráadásul atyai jó barátja volt és maradt Magyarországnak azután is, hogy a kommunisták miatt el kellett menekülnie Magyarországról. Egészen Belgiumig kellett futnia, és ennek ellenére mindig megmaradt magyarnak, és megmaradt Magyarország jó barátjának. Különbséget tudott tenni az éppen aktuális politikai rezsim meg a haza között, és ez olyan erény, ami előtt érdemes fejet hajtani. Ráadásul jó ember is volt, mint hallhatták. Van a mi kultúránkban az az alapmondat, hogy békesség a földön a jóakaratú embereknek, és Lámfalussy professzor úr jóakaratú ember volt, ezért békességet, szeretetet és tiszteletet kapott cserébe mindannyiunktól. Ha ez nem lett volna így önmagában elegendő, akkor még azt is ideidézem Önöknek, hogy nekem munkatársam is volt. Most dicsekszem: tanácsadóként is dolgozott mellettem, felügyelőm is volt – a szó intellektuális értelmében. A fiatalos túlfutásokkal szembeni figyelmeztetéseket rendszeresen tőle kaptam „Baj lesz ebből, Viktor!” címmel, és hírvivőnk és hitelesítőnk is volt a nyugati pénzügyi világban, úgyhogy csak köszönettel tartozunk neki. Ráadásul tanulhattunk is tőle, és bizonyos példákat érdemes az ő életéből a magunkéba átültetni. Egy nyílt ember volt, s ennek különös jelentősége van a nyugati demokráciában. A mi fölfogásunk szerint – mondjuk úgy, hogy magyar, de talán közép-európainak is mondható fölfogásunk szerint – a jó demokrácia érvelésalapú, és mi az érvelésalapú demokrácia hívei vagyunk. Ehhez azonban nyílt emberek kellenek, kell hozzá nyitott szellem és egyenes jellem, és Lámfalussy tanár úrnál mind a nyitott szellem, mind az egyenes jellem megvolt, tehát azt is mondhatnánk, hogy a mi fajtánk, a magyarok legjobb tulajdonságait testesítette meg. Azt is megtanulhattam tőle – talán mondatszerűen is így fogalmazott ő –, hogy a végén mindig a karakter számít, tehát vannak a nehéz intellektuális kérdések, amiket mérlegelni kell, amikhez ész kell. Ez nagyon fontos. Zárójel: észt még venni is lehet, különösen, hogyha az ember miniszterelnök, zárójel bezárva, hiszen leszerződteti a legokosabb embereket, és máris van esze. Nálunk ez ilyen egyszerűen megy, egyszerűbben, mint a más foglalkozást betöltőknél. Tehát van az ész, meg vannak a nehéz kérdések, meg van az intellektuális kihívás, de a végén, amikor döntést kell hozni, mondta Lámfalussy tanár úr, mindig a karakter számít. És ezt a mondatot úgy folytatta, hogy „ezért, kedves Viktor, te is menjél el minden évben egyszer egy hétre a sivatagba gyalogolni, mint ahogy én is teszem.” És való igaz, ezt a szokását, amíg fizikai állapota engedte, a tanár úr mindig meg is őrizte. És a legfontosabb dolog, amit tanultam tőle, egy provokatív szituációból állt elő, amikor – talán még emlékeznek rá az idősebbek – a kilencvenes évek elején vérre vagy késhegyre menő ideológiai csaták zajlottak az ügyben, hogy a kommunizmus utáni rendszernek milyen karaktere legyen: liberális, keresztény vagy miféle? Ezek nehéz idők voltak tele provokációkkal, és a tanár úr – aki köztudottan keresztény ember volt – sem kerülhette el, hogy hazajővén egyszer nekiszegezze valami modortalan újságíró azt a kérdést, hogy: maga keresztény ember-e? Zárójelbe téve azt a keresztény szabályt, hogy ilyen kérdést nem teszünk fel egymásnak. Megkapta ezt a kérdést, és a tanár úr válasza az, amit azóta is a zsebemben vagy a szívemen hordok, és érvényes válasznak tekintek. Ő ugyanis azt válaszolta teljes lelki nyugalommal arra a kérdésre, hogy keresztény-e, hogy igyekszem, de nem mindig sikerül.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tehát ezek voltak azok az emlékek, amelyeket egy Lámfalussy-konferencián, úgy érzem, méltó fölidéznünk. Azonban nem hiszem, hogy ezek a körülmények adták volna az okát annak, hogy a díjat Lámfalussy Sándorról nevezzék el. Talán ennek az oka inkább ott található, hogy őt az euró atyjaként tartják számon Magyarországon. Én, amikor egyszer egy kitüntetésre javasoltam őt, akkor azt írtam az indoklásba, hogy ő az az ember, aki nemcsak Magyarországon világhírű. Talán a vendégeink nem értik ezt a mondatot, de mi, magyarok pontosan értjük: ő volt az a magyar, aki nemcsak Magyarországon volt világhírű, és ezt valószínűleg az euró megalapításában játszott szerepe tette lehetővé. Nem biztos, hogy ő egyetértett volna azzal, hogy ezt a díjat róla nevezzék el, mert ő magát nem tartotta az euró atyjának. Amikor erről beszélgettem vele, akkor azt mondta, hogy persze sokfajta munkát kellett itt elvégezni, de az igazság az, hogy az euróhoz elsősorban nem közgazdasági tudásra volt szükség – bár jó, hogy az is kéznél volt –, hanem szilárd politikai akaratra. Ezért az euró atyját vagy alapítóit nem a közgazdászok, hanem az akkori politikusok között kell keresni, és itt Franciaország és Németország különösképpen is kitüntette magát. Kérdeztem őt arról, hogy honnan volt bátorsága? Honnan volt bátorsága azt tanácsolni politikusoknak, hogy hozzanak úgy létre egy monetáris uniót, hogy nincs mögötte fiskális és politikai unió? Nem érezte-e ezt hazardírozásnak? Megdöbbentő választ adott, mert azt mondta, hogy a végén majd a politikusok be fogják látni, hogy a monetáris unió mögé muszáj létrehozni egy fiskális és politikai uniót. Ez engem megdöbbentett, mert egy ilyen léptékű történelmi vállalkozást a politikusok józan belátására alapozni meglehetősen kockázatos dolog, és az idő egyelőre nem a tanár urat igazolta, hanem sokkal inkább a mi kételyeinket. Larosière elnök úrnak az előadása is tulajdonképpen annak a kételynek a tengelye körül forgott, hogy lesz-e az európai döntéshozókban belátás azokhoz a szükséges döntésekhez, amelyek nélkül egy monetáris unió nem maradhat fenn. Én nem tudom, mi a válasz erre a kérdésre, csak azt tudom, hogy ez az európai jövő legnagyobb kérdése. Amit ebből a kis történetből következtetésként levonhatok, úgy hangzik, hogy Lámfalussy tanár úrtól azt is megtanultuk, hogy a sikeres gazdaságpolitika alapja a politika, annak is a stabilitása.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az erős gazdaságnak előföltétele – ezt is tőle tanultuk –, hogy a pénzügyi világ és a politika képviselői egy irányba húzzák a szekeret. Az idő őt igazolta. Ha csak a Magyar Nemzeti Bank legújabb kori történetére gondolunk, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy amikor a nemzeti bank ellenzékben volt – ez nem volt olyan régen, erre még emlékezhetünk –, és következésképpen nem egy irányba, hanem két különböző irányba húzott a politika meg a pénzügyi világ, akkor Magyarország sokat szenvedett – feleslegesen. Mióta nincs ellenzékben a nemzeti bank, hanem keresi az együttműködést a mindenkori politikai vezetéssel, azóta olyan látványos a gazdasági fejlődés, amelyről az előttem szólók is már említést tettek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után arról kell beszélnem, hogy 2008 óta, amit francia előadónk wake-up callnak nevezett, tehát a 2008-as pénzügyi válság óta paradigmaváltás zajlik a világgazdaságban és a világpolitikában, és ma az európai országok sikerességének az a fokmérője, hogy melyek azok az országok, amelyek ezt a váltást azonnal követni tudták, kik azok, akik lassabban tették ezt, és kik azok, akik még mindig csak az eszmélés fázisában vannak. Ez a paradigmaváltás – ami egy sznob kifejezés természetesen, de azért van értelme – valami olyasmit akar mondani nekünk, hogy volt egy régi rendszere a világnak, egy régi paradigma, amiben a gondolataink megszülettek, és amiben azokat el kellett helyeznünk, és ez úgy hangzott 1990 után szintén elegáns nyelvi kísérlettel: egypólusú a világ, valójában egyközpontú, egy hatalmi központú a világrend. Ebben éltünk majd’ húsz évig. Egyetlen erőközpont köré rendeződtek el a világ erővonalai. Az új paradigma abból áll, hogy több központ van, több pólust nem mondok, mert a magyar nyelvben a több pólus kettőt jelent, az északit meg a délit, de ez nem azonos azzal, amiről én beszélek, mert itt nem kettő pólus lesz, hanem több is annál, ezért talán a több központ kifejezés, több erőközpont kifejezés a pontosabb. Ennek a paradigmaváltásnak szükségszerű következménye, hogy nincs róla közmegegyezés. Tehát egyáltalán, hogy ez létezik-e? Hogy az Európát sújtó váltság 2008 után konjunkturális természetű-e vagy szerkezeti, tehát versenyképességi-e: erről nincs közmegegyezés ma az európai politikai vezetők között. Ha meginterjúvolnák Önök a 27 európai miniszterelnököt, akkor azt látnák, hogy nincs e tekintetben közmegegyezés, vagyis a paradigmaváltásnak most is, mint korábban, illetve ennek a váltásnak most is, mint mindig, szükségszerű kísérőeleme, hogy a régi rend híveinek éles vitát kell folytatniuk az új rend híveivel. Erről mi, magyarok tudnánk beszélni a 2010 utáni gazdaságpolitikánk kapcsán.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha egy ilyen konferencián megszólal az ember, akkor az első kérdés, amit fel kell tenni egyenesen és nyíltan, és illendő kísérletet tenni a megválaszolására is, úgy hangzik, hogy hogyan értelmezzük azt a mai világhelyzetet, amelyben ez a konferencia is történik. Döntő elem a gazdasági számokon túl, amit az előbb hallhattunk, természetesen a világ legnagyobb katonai erejének, az Egyesült Államoknak az új elnöke, annak beiktatása és az általa javasolt politika. Azt kell mondanom, hogy hallgatom az elemzőket és az értékelőket, ha úgy tetszik: a régi paradigma híveit, akik folyamatosan azt próbálják velünk elhitetni, pedig már volt egy Brexitünk, volt egy amerikai választási eredmény, már volt egy olasz népszavazásunk, de mégis folyamatosan azt próbálják velünk elhitetni, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Nem lehet olyan változásokat előidézni, mint amilyet az amerikai elnök megcéloz, vagy amit az amerikai elnöknek szoktunk tulajdonítani. Én szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ez balgaság. Ami van, az lehetséges, és ez nemcsak Kínára igaz, az Egyesült Államokra nézve is igaz. Természetesen korán van még ahhoz, hogy belőjük azoknak a változásoknak a terét és nagyságrendjét, amit a nyugati világ mostani karakterváltozása elő fog idézni, és én is óvatosságra intem magamat is meg persze Önöket is, de úgy gondolom, hogy egy kulcsmondatot kaptunk a múlt héten, és ezt a kulcsmondatot kell komolyan vennünk. És ha ezt jól megértjük, akkor mindent megértünk a tekintetben, hogy mi következik. Ez a kulcsmondat nem az, amit legtöbben idézni szoktak, hogy „Amerika az első”, hanem az utána következő mondat, ami úgy hangzott, hogy „minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre.” Ez a nagy változás! Ez a mondat korábban nem hangozhatott volna el az amerikai elnök szájából. Most elhangzott. Ez azt jelenti, hogy a multilateralizmusnak vége van, és a bilaterális korszak köszöntött be. Ez jó hír nekünk, hiszen természetellenes állapot az, amikor az ember külső kényszerek hatására nem meri azt kimondani, hogy mégiscsak a hazáját teszi az első helyre, amikor kormányoz, döntéseket hoz, vagy éppen jegybanki döntéseket fontolgat. Ennek a természetellenes állapotnak vége van. Engedélyt kaptunk – ha úgy tetszik – a legmagasabb világi helyről, miszerint nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság és nagy ajándék.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Meggyőződésem, hogy az egy pólus szükségszerűen magával hozza az egy modellt, a több pólus pedig a több modellt a világgazdaságba. Ez azt jelenti, hogy multilaterális szerződésrendszerekkel a több különböző modellt nagyon nehéz egy rendszerbe összefogni, ezért bilaterális megoldások előtt nyílik meg a tér a katonapolitikában és a gazdaságpolitikában is. Amiből az következik, hogy nincs olyan, mindenkire ráhúzható gazdaságpolitika, ami az egyébként különböző pozíciójú és adottságú nemzeteket egyaránt sikeressé tehetné. Valójában a világgazdaság ma azért nő – legalábbis úgy értettem, ezt a következtetést vontam le a kínai előadónak a beszédéből –, valójában ma az tartja fönn a gazdasági növekedést egyáltalán a világban, hogy léteznek különböző modellek, léteznek különböző gazdaságpolitikák, mert hogyha a kínaiak bennünket akarnának utánozni, akkor aligha hinném, hogy a világgazdaság növekedése a mai mértékű lehetne. Következésképpen az új pólusok vagy az új központok fölemelkedését inkább üdvözölnünk kell, semmint veszélynek tekinteni. Ez döntő kérdés, mert az eddigi világvezetők, vagyis mi, nyugatiak logikusan gondolhatnánk ezt veszélynek, pozícióvesztésnek és kockázatnak. Ha azonban így fogunk viszonyulni a több új központ fölemelkedéséhez, akkor meggyőződésem, hogy saját magunkat ítéljük sikertelenségre.

A több központú világrend lehetőségeket tartogat. Itt van Kína, amiről már beszéltünk, amiről jól látható, hogy nem egy üstökös, hanem olyan állócsillag, amely legalábbis hosszú évtizedekig fogja meghatározni a világgazdaságot. Itt van Oroszország, hogy egy könnyű ügyet hozzak elő, könnyű és veszélytelen témát pendítsek meg. Itt van Oroszország, amely – beszéljünk egyenesen – túlélte a nyugati izolációs és rendszerbuktató kísérleteket, túlélte az alacsony olajárat, túlélte a szankciókat, és a nem kormányzatinak mondható NGO-szervezetek szabad, pártatlan, külső befolyás nélküli belső megmozdulásait. Ezt mind túlélte, tehát itt van, ezért nem ésszerű, különösen nem ésszerű Európában figyelmen kívül hagyni az Oroszország jelentette erőt és egyben lehetőséget. Ahhoz természetesen, hogy ezt meg tudjuk tenni, több európai önbizalomra volna szükség, és őszintén kellene kimondanunk azt a mondatot – valószínűleg azért nem mondjuk, mert nem fedi a valóságot –, hogy mi, európaiak meg tudjuk védeni magunkat katonailag külső segítség nélkül is. De ezt a mondatot nem merjük kimondani, mert nincs így. Ehhez majd még később az egyik előadónkhoz kapcsolódva szeretnék egy mondatot mondani. Most csak annyit jegyzek meg, hogy üdvözöljük, jó okunk van üdvözölni azt a tényt, hogy a reményeim szerinti leendő francia köztársasági elnök – elnézést, hogy beavatkozok Franciaország belügyeibe, de a reményeim szerinti leendő francia köztársasági elnök – a napokban, talán ma vagy holnap Berlinben tesz látogatást, és a bejelentés szerint a legfontosabb ügy, amit fölvet, a közös európai védelmi szövetség kérdése. Ami kinyithatja az utat egyébként az önbizalom felé, és az önbizalom után pedig a tárgyalóképesség felé minden irányban, ideértve Oroszországot is. És akkor nem beszéltünk még Indiáról – talán ma nem is ezért vagyunk itt –, amelyben még mindig rengeteg tartalék van, és olyan területeken teljesít világszínvonalon, amely területek a következő húsz évben nagy befolyással lesznek a világgazdaságra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tehát új központok emelkednek föl. Rég elfeledett kereskedelmi útvonalak élednek újra. Kellő tisztelettel kell megemlítenünk, hogy 2013-ban Hszi Csin-ping elnök úr volt az, aki elindította az „Egy övezet, egy út” kezdeményezést, ami az első fecske volt, és amelyet szerintem újabbak fognak majd követni az előttünk álló időszakban. A második kérdés, amit egy ilyen előadásban érintenünk kell, hogyan fest Európa Közép-Európából nézve? A válasz egy mondatban úgy foglalható össze, hogy: alig ismerünk rá.

Négy nagy válsággal küzd egyszerre, és egyiket sem volt képes az elmúlt időszakban megnyugtatóan megválaszolni. Van egy növekedési vagy pontosabban versenyképességi válsága. Van egy demográfiai válsága. Van egy biztonsági, közbiztonsági, terrorválsága. És van egy külpolitikai válsága, ami abban ölt testet, hogy a mi életünket közvetlenül befolyásoló térségekben semmilyen hatást nem tudunk kifejteni az ott zajló eseményekre. Gondolhatnak Önök Szíriára, de akár Ukrajnára is. Ez egy külpolitikai válság.

Európa fuldoklik az adósságban. A számokat talán itt fölösleges fölidéznem, Önök ezeket nálam is jobban ismerik. Minden áldott nap körülbelül ezermillió eurós hiányt termelnek az Európai Unióhoz tartozó államok. A gazdasági növekedés csigalassúságú, erről is Larosière úrtól hallhattunk. Az elmúlt évtizedben éves átlagban éppen csak meghaladta az 1 százalékot, az eurózónáé pedig alatta maradt az 1 százaléknak. És 2008 óta a teljes európai munkaerőpiacról eltűnt 6 millió munkahely. Ma már egyre inkább a beletörődés hangjait hallom, mintha azt mondanák a szakértők, de lassan a döntéshozók is, hogy az előttünk álló évtizedben is aligha haladja meg az európai növekedés az 1 esetleg 2 százalékot. Európa most már közel sem olyan biztonságos hely, mint volt: százezrével élnek velünk olyanok, akikről azt sem tudjuk, hogy mit keresnek itt, miért jöttek ide, és pontosan mit is akarnak. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, még ha ez egy barátságtalan mondatnak is tűnik, de ettől még valóságos: nem azt kell magunk elé képzelni, amit látni szeretnénk, hanem szembe kell nézni a valóssággal. A valóság pedig úgy hangzik, hogy ahol sok bevándorló telepedett meg Európában, ott azonnal – nem később, azonnal! – megnőtt a bűnözés, és ennek a következményeivel számolnunk kell. Összefoglalva: az európai kontinens egyre gyengébb. Globális szereplőből regionális szereplő lett, és lassan már a regionális szereplő státuszáért is meg kell küzdenie.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem tudjuk elkerülni egy ilyen előadásban annak a kérdésnek, különösen ha Lámfalussyról és a nyílt, érvelésalapú demokráciáról beszélünk, hogyan történhetett ez meg? Miért van ez így? Ahány ember, annyi válasz. Én sem lépek föl azzal az igénnyel, hogy bárki az egyetlen lehetséges válasznak fogadja el az én megfejtésemet. Inkább csak hozzájárulok az erről szóló vitához. Meggyőződésem, hogy Európa nagy célokat tűzött ki maga elé, és egyiket sem tudta megvalósítani. Én már 1998-ban is voltam miniszterelnök, amikor a csatlakozási tárgyalásokat kellett előkészíteni, tehát az az előnyöm vagy hátrányom is van, hogy azokra a tárgyalásokra is emlékeszem az akkori kormányfőkkel, amikor még Chirac és Kohl ültek a tárgyalóasztalnál velünk együtt, és megfogalmaztuk a nagy terveket. Amikor azt mondtuk, hogy az euró legyen a világ egyik – dollár melletti másik – tartalékvalutája; ezt elbuktuk. Azt mondtuk, hogy saját, európai önerőre épülő biztonságpolitikát alkossunk meg; ezt elbuktuk. És azt a célt tűztük ki, hogy legyen egy eurázsiai gazdasági térség, azt mondtuk, hogy ez Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedjen; erről ma szó sincsen, ezt is elbuktuk. Tehát nem egy általános hanyatlásról beszélek, ami egy parttalan civilizációs vitába visz bennünket, hanem konkrét célok nem teljesítéséről beszélek, amikor az okokat keresem.

Az én magyarázatom az, hogy Brüsszel egy utópia rabja lett. Az utópiát úgy hívják, hogy nemzetek feletti Európa, és az elmúlt időszakban az derült ki, hogy ez egy illúzió. Nincs európai nép, európai népek vannak, de nincs európai nép. És ha nincs európai nép, akkor nem lehet fölépíteni a nem létező európai népre egy európai intézményrendszert. Akkor tudomásul kell venni azt a tényt, hogy Európában népek vannak, és a népek politikájára, szándékára, akaratára és együttműködésére lehet fölépíteni egy összeurópai rendszert. Ezt elhibáztuk. Ez a különbségtétel elsikkadt az elmúlt időszakban. Talán a nálam tapasztaltabbak megerősíthetik azt a véleményemet, hogyha az európai kontinens sikerperiódusait keressük, akkor azt mondhatjuk, hogy Európa sohasem akkor volt erős, legalábbis tartósan nem, amikor egyetlen erőközpontból irányították. Akkor voltunk erősek, hogyha több erőközpont létezett Európán belül is. És ma a brüsszeli politika ezeket az erőközpontokat egy erőközponttá kívánja átalakítani, ami szerintem megadja a választ arra a kérdésre, hogyan jutottunk ide, ahol most állunk.

Ezek után, tisztelt Hölgyeim és Uraim, végül egyetlen kérdést kell föltennünk. Hogyha ez mind így van, akkor hogyan tehetjük Európát újra versenyképessé? Larosière úr az előbb adott nekünk egy vonzó és nagy ívű választ erre a kérdésre. Én hozzá képes laposkúszásban, a politikai valóság szintjén próbálok választ adni. Az első dolog szerintem Európa versenyképessé tétele tekintetében az, hogy Európának el kell eresztenie a föderalizmus illúzióját. A szakadék széléig gyalogoltunk, elfogyott a lábunk alól a talaj. A világ ötödik legnagyobb gazdasága vált ki az Európai Unióból. Ha ezt a munkát folytatjuk, ha így haladunk tovább, ez a folyamat nem áll meg, tehát el kell ereszteni a föderalizmus illúzióját. Ebből az következik, hogy Európát magát is több pólusúvá kell tenni. Ha Önök ebből a távlatból értelmezik mindazt, amit a visegrádi országok csinálnak, akkor láthatják, hogy mi pontosan ezt a célt tűztük ki magunk elé. A visegrádi országok, mint régió, az Európai Unió egyik pólusává kívánnak válni, az egyik erős, Európa többi régiójával vagy pólusával is versengő és így Európa összteljesítményéhez növekvő arányban hozzájáruló régiójává kívánunk válni.

A versenyképesség felé vezető út másik kilométerköve az az, hogy kössünk mi európaiak új típusú együttműködéseket. Először is keressünk új megállapodást az Egyesült Államokkal a hamvába holt szabadkereskedelmi megállapodás helyett. Ezt nem érdemes erőltetnünk, ez meghalt, ez nincs, talán nem kell kidobnunk az elvégzett munka minden hozadékát, de ez a szerződés nem jön létre. Tehát valami mást kell helyette kötnünk. Találjuk meg azt a szerződési formát, amellyel az Egyesült Államok és Európa szerződést köthet egymással. Keressünk és kössünk megállapodást. Keressük a megállapodás lehetőségét, és kössük meg a megállapodásokat Kínával. Vegyük elő újra Oroszország kérdését, és próbáljunk beszállni abba a versenybe, amely a világban ma a szerződéskötések versenyeként írható le, és amiből mi, európaiak folyamatosan kimaradunk.

Fontosnak tartom a versenyképesség felé vezető úton, hogy gondoljuk át az egyes európai nemzetgazdaságok finanszírozását. Az előbb itt egy kiváló előadást hallhattunk, amely érintette ezt a kérdést. Meggyőződésem, hogyha nincs mit befektetnünk, akkor nem tudjuk nagyobb fordulatszámra kapcsolni a gazdaságainkat. Közép-Európa nem áll rosszul ebből a szempontból, hiszen először is, van egy bank, egy európai bank, amely szerintem érti a helyes irányt, ezt EBRD-nak hívják, és amelynek a tevékenységét érdekünkben állna növelni az egész kontinensen, de különösen Közép-Európában. És jó helyzetben vagyunk azért, mert itt vannak a barátaink, a Bank of China vezetői is, amely mellénk állt, és támogat bennünket finanszírozási kérdésekben. És a versenyképesség felé vezető út általam még fölfedezhető utolsó kilométerköve az innováció. Helyezzünk európai léptékben nagyobb súlyt az innovációra. Megjegyzem, hogy a közép-európai országok tekintetében Magyarország a költségvetésből és a GDP-ből innovációra fordított összeg tekintetében elég szép helyen áll, elég jó teljesítményt nyújtottunk, ez szerintem egy elismerésre méltó teljesítmény, de még mindig nem elegendő és növelni kell a magyar költségvetésből is az innovációra fordított összegek arányát.

És akkor most Larosière úrnak a két fontos gondolatához szeretnék kapcsolódni a magam lámfalussys módján. Az első a demográfia kérdése, amit fölvetett. Politikai választ fogok erre adni természetesen, ami karakterében eltér egy közgazdász válaszától. Az a véleményem, hogy az a nemzet vagy az a közösség, amely magát nem képes újratermelni, nem is érdemli meg, hogy létezzen, és afelett az ítélet a lehető legmagasabb helyen ki is mondatik. Ezt nem lehet trükkökkel elfedni. Nem lehet betelepítéssel, migránsokkal, vendégmunkásokkal, ravaszkodásokkal elfedni, mert a baj mélyebben van. Egy közösség, amely demográfiailag nem képes saját magát fönntartani, nem hisz a saját jövőjében, következésképpen lemond arról a jogról, hogy ő létezzen. Ez a legsúlyosabb dolog, amivel szembe kell néznünk nekünk, magyaroknak is. A mi házunk is ég, de egész Európáé is. Meggyőződésem, hogyha egy közösség erre nem képes, egy nemzet ezt saját erőből nem tudja megtenni, hanem kívülről keres segítséget és megoldást, akkor az azt jelenti, hogy részlegesen esetleg teljesen föl kell adni a korábbi nemzeti identitását, és akkor az már nem ugyanaz a nép, mint amelyről beszéltünk. Ez van a sors könyvében megírva, én legalábbis politikusként ezt olvasom ki ebből a könyvből, és meggyőződésem, hogy itt Európának megoldást kell találnia, mert ez a lét nem lét kérdése. Magyarországnak vannak családpolitikai lépései, amelyeknek már vannak eredményei, de még egyszer mondom: a mi házunk is ég. Még a demográfiára visszatérve: Larosière elnök úrnak mondom, azért merek ebben az ügyben ilyen határozott mondatszerkezetben fogalmazni, mert mi ebben nagy tapasztalattal rendelkező nép vagyunk. Kitelepítés, betelepítés, népességcsere, ennek minden következménye; ez nekünk genetikailag kódolt tudásunk. Pontosan tudjuk, hogyha ilyen eszközökkel próbálkozunk, mondjuk a török megszállást követő időszakára tekintenek a magyar történelemnek, pontosan látjuk, hogy ennek nemzet- és országvesztés a vége. Ezért is van, hogy ilyen határozottan merünk egy tudományosan bonyolultnak tűnő kérdésben állást foglalni. Végül is a politika nem elméleti, hanem tapasztalati műfaj.

Ami a külpolitikát, az európai külpolitikát és biztonságpolitikát illeti, amit az elnök úr is javasolt nekünk, itt is van egy súlyos kérdés, amit lámfalussyas őszinteséggel kell kimondanunk. Ez pedig úgy hangzik: Amerika nélkül, a bátrabbak azt is mondhatják, hogy az angolszászok nélkül meg tudjuk-e védeni a kontinenst – bármilyen, megismétlem: bármilyen! – külső fenyegetéssel szemben? Ez a jövő nagy kérdése. Ennek a megoldásnak a kulcsa pofonegyszerűnek látszó dolog, amit úgy hívnak, hogy német–francia biztonsági és katonai együttműködés, közös hadsereg, közös biztonsági rendszer, nevezzük akárhogy. Pofonegyszerűnek hangzik, de ha belegondolnak, ilyen még sose volt, és ez jól mutatja a dolog egyszerűség melletti nehézségét. Képesek leszünk-e, illetve az érintettek képesek lesznek-e egy ilyen védelmi szövetséget létrehozni? Az ideidézett mai, holnapi berlini tárgyalások talán eligazítanak majd bennünket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül mégiscsak Magyarország miniszterelnökeként állok itt, Önök előtt, kell mondanom néhány szót Magyarországról is. Elsősorban talán a kínai és a francia vendégünk miatt kell mondanom néhány szót. Nekik furcsának tűnhet, hogy a világ népességének 0,2 százalékát adó ország – ezek volnánk mi – ilyen nagy vonalakban és ilyen világpolitikai kérdésekben nyilvánít véleményt, és én értem az ezzel kapcsolatos averziókat, mert a politikában is a legfontosabb szabály az, hogy mindenkinek tudnia kell, hogy hol a helye. Éppen úgy, mint a magánéletben. És egy országnak tudnia kell, hogy a fegyverzete, GDP-je, népessége és területe alapján hol van a helye, és ha elfoglalta a megfelelő helyet, akkor pontosan tudja, hogy miben szólalhat meg és miben nem. Tehát magyarázatot igényel, hogy Magyarország ilyen kérdésekben miért hozakodik elő saját gondolatokkal. Van egy angol bölcsesség, ami magyarra fordítva kicsit sután hangzik: nothing is a successful as the success – semmi sem olyan sikeres, mint a siker. Ez magyarázza azt, hogy a magyarok mernek ezekben a kérdésekben állást foglalni. Hiszen ha a 2010 és 2016 közötti időszakot tekintjük, a 2017 előtti időszakot, akkor látjuk, hogy Magyarország feketebárányból sikertörténetté vált. Ezt persze nem mindenki ismeri el, de fontos az az igazság is, hogy a tényeket és az igazságot akkor is be kell ismerni, hogyha az a magyarok számára kedvező.

Ezért föl kell idézni – két percig még rabolva az Önök türelmét – azt a tényt, hogy 2010-ben nem volt gazdasági növekedésünk, szinte semmi. Az államadósság 85 százalék fölött tanyázott, az infláció nem akart leesni 6 százalék alá, az államháztartási hiányunk elszállt 7 százalékra, és a munkanélküliség pedig 11,5-12 százalék közötti sávban volt. A tízmillió magyarból kevesebb, mint 3,7 millióan, tehát hárommillió-hétszázezren dolgoztak, és nekik pontosan a felük, tehát egymillió-nyolcszázezer ember fizetett adót. Bevételünk tehát nem volt semmi, a kiadásunk azonban determinált volt, mert eladósodott volt az állam is, a vállalkozások is meg a családok is. Nem csoda, hogy nem Görögország szorult először IMF-mentőcsomagra, hanem Magyarország. Innen indultunk. Ma azt tudjuk mondani, hogy GDP-arányos adósság csökkenő pályán van, az államháztartás éves deficitje tartósan 2 százalék körül mozog, a gazdaság évente 3 százalék körüli mértékkel növekszik, és a munkanélküliségi ráta pedig valahol a 4,5 százalék környékén van, közelít a teljes foglalkoztatottsághoz. A külkereskedelmi mérlegünk pedig folyamatosan nagy többlettel zár.

Ilyenkor fölmerül a kérdés, hogy miért sikerülhetett ez, hogyan lehet egy országban 6 év alatt 180 fokos fordulatot végrehajtani? Anélkül, hogy tanácsot osztanánk bárkinek, a következő tényekre hívjuk föl a figyelmet. Az első és legfontosabb a politikai stabilitás. Ha igaz, hogy a jó gazdaságpolitika kiindulópontja a politika, méghozzá a stabil politika, akkor politikai stabilitást kell teremteni. Nincs sikeres gazdasági reform, nincs sikeres gazdaságpolitikai változás politikai erő és politikai stabilitás nélkül. A politikai erő nem mindig szimpatikus dolog, értelmiségi körökben különösen nem az, az elemzők egyáltalán nem szeretik, vannak politikailag rosszul képzett pénzügyesek is, akik azt gondolják, hogy akkor nagyobb a mozgástere a bankszektornak, de az igazság az, hogy aki azonban kiszámítható üzletmenetet akar, mindig érdekelt egy erős és kiszámítható politikában, a választópolgárok 95 százalékot adó többségéről nem is beszélve.

A második fontos dolog, ami a sikerhez vezetett bennünket, a szigorú fiskális politika. Amiről most itt csak annyit mondanék Larosière elnök úrnak az előadására visszautalva, aki azt mondta, hogy vagy elfogadják, vagy nem, be kell látniuk az embereknek, hogy időnként szükséges a fiskális politika. Én azt mondom, hogy a szigorú fiskális politikát csak akkor fogadják el az emberek, ha igazságosnak gondolják. Ez egy egyszerű állítás, bonyolult mondat. Az emberek elfogadják a szigorú fiskális politikát, ha azt igazságosnak érzik. Ennek minden nemzetnél más a receptje. Magyarországon például a politikai elit megfelezésével kezdődött. Semmilyen fiskális szigorú lépést nem vezettünk be, amíg a politikusok számát nem csökkentettük 50 százalékkal, fele akkora parlament, fele akkora városi tanács, hogy csak egy dolgot mondjak. És aztán sorolhatnék még sok más elemet is. Csak azt akarom mondani, hogy szigorú fiskális politikára épülő gazdasági kilábalás politikailag is menedzselhető és lehetséges, ezért állok én itt, és ezért van az, hogy 2014-ben nem elvesztettük a választást az ország fiskális rendbetétele után, hanem megnyertük a választást. Ez példa arra, hogy lehetséges, csak bonyolult dolog és nem hagyományos módon kell hozzáállni. Az igazságosság kérdését nem szabad kirekeszteni a fiskális politikának a kérdéskör szempontjai közül.

A harmadik dolog, ami Magyarországon a sikert magyarázhatja, a munkaalapú társadalom megteremtése a segélyalapú társadalom helyett. Természetesen nem dolgom, hogy incselkedjek, de szívesen látnám azt a nyugat-európai országot – esetleg Franciaországot is –, amikor bejelenti a kormány, hogy a munkanélküli segély időtartama három hónapra csökkent, nincs utána semmilyen segély, közmunka van helyette, aki dolgozik, kap fizetést, aki nem dolgozik, nem kap se fizetést, se segélyt, sok sikert kívánunk. Ami egy nagyon brutális mondat, az európai politikai fül számára befogadhatatlan mondat, de nincs messze az igazságosságtól, és a magyar emberek úgy gondolták, hogy az ő adójukból egyébként munkaképes embereket nem akarnak eltartani, az államnak az a dolga, hogy szervezze meg, hogy ezek az emberek ne segélyt, hanem munkabért kaphassanak. És ha nem tudja ezt megoldani a piac, akkor az állam találjon ki átmeneti áthidaló megoldásokat, de a lényeg, hogy mindenki úgy érezze, hogy az adóforintjai jó helyre mennek, ebből fakadóan utána lehetett is adót csökkenteni. Most mind nem hozom ide, hogy 9 százalék a társasági adó Magyarországon, és hogy jövedelemadóban pedig arányos adórendszerünk van, aminek a kulcsa 15 százalékos.

A következő, siker felé vezető út, ahol még nagyon sok harcot vívunk, a duális képzési rendszer kialakítása, tehát az európai gazdasági valóságtól eltávolított oktatási rendszer közelítése a gazdasági realitásokhoz, hogy ne az iskola végén derüljön ki, hogy az a tudás, amit adunk a gyerekeknek, ugyan szép, nemes, magas értéket képvisel elméletben, a valóságban azonban nem lehet semmire sem használni. Az európai fölsőoktatási és középoktatási rendszerek szenvednek ettől a jelenségtől. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha az értelmiségi, arisztokrata hozzáállásunkból leadunk, és közelebb visszük a gazdaság olajos, emberszagú valóságához az iskolai képzési rendszert. A németek sikere tekintélyes részben talán ezzel magyarázható. Vagyis segély helyett munkát, minden magyar kell adni munkalehetőséget.

És végül a magyar receptnek része, a magyar modellnek része a keleti nyitás kérdése is. Mert mi, magyarok úgy láttuk 2008 után, hogy Európa önmagában nem képes növekedni, ha egymással kereskedünk, meg csak egymással üzletelünk, ha nem nyitunk Keletre, abból bizony gazdasági növekedés nem lesz. Ez jól hangzik, meg egyszerűen hangzik, de itt is van egy dolog, amit az európaiaknak meg kell érteniük. Az nem megy, hogy nyitni akarunk más országok irányába, Keletre, mondjuk, Kína felé gazdaságilag, majd minden reggel kioktatjuk őket az emberi jogokból. Ez így nem fog menni. Tehát az a fajta szövetségkötés, hogy a piacotok kell, gazdasági együttműködést akarunk, finanszírozást is kérünk tőletek, egyébként a tiszteletnek nem adjuk meg azt a szintjét, ami megillet minden egyes független nemzetet a világban – ez tarthatatlan. Tehát ez a hozzáállás az csak retorikailag eredményez nyitást Keletre, a valóságban nem. A Keletre való nyitás lényege a tisztelet. És aki nem érti meg, hogy a tisztelet megelőzi az ideológiát, az sosem fog tudni keletre nyitni, mert nem érti a keletieket. Nekünk szerencsésebb a helyzetünk, mert mi egy keleti nép vagyunk, amelybe kereszténységet oltottak, és az egy sajátos nézőpontot tesz lehetővé, és értjük mindazt, ami Kínában történik. Miután, ugye, egy fegyelmezett országról beszélünk, azt is értjük, amit nem adnak válaszképpen a Nyugatról érkező kritikákra, ahelyett, hogy elismernék azt a teljesítményt, amit mondjuk a szegénység és a reménytelen gazdasági helyzetből kiemelt néptömegek sikere és értéke képvisel, és amit Kína morális szempontból is a legfontosabb érvként maga mellett föl tud sorakoztatni. Ha ezt mi nem akceptáljuk, akkor nincs keleti nyitás, akkor csak üzletelés van, ami nem azonos a keleti nyitással. Magyarország keleti nyitásra törekszik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar modell tehát négy elemből épül föl: politikai stabilitás, szigorú fiskális politika, munkaalapú társadalom és keleti nyitás. Kellő szerénységgel, de kellő önbizalommal is ezeket tudjuk a világnak megfontolásra felajánlani.

Köszönjük szépen a figyelmüket!

Magyarországnak tavaly sikerült megdöntenie minden külgazdasági rekordot: a magyar gazdaság minden idők legmagasabb exportját produkálta és legmagasabb külkereskedelmi többletét tudta elérni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető liechtensteini tárgyalásai után az MTI-nek telefonon nyilatkozva felhívta a figyelmet: látogatásával egy időben kerültek nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi, éves végleges külkereskedelmi adatai, amelyek nyomán - mint fogalmazott - bebizonyosodott, hogy Magyarország versenyképes tudott maradni a rendkívül gyorsan változó világpolitikai és világgazdasági körülmények közepette is.

"A tavalyi esztendőben minden idők legmagasabb exportját produkálta a magyar gazdaság, és minden idők legmagasabb külkereskedelmi többletét tudta elérni.

Soha nem fordult elő még olyan a magyar gazdaság történetében, hogy tízmilliárd eurónyi külkereskedelmi többletet tudtunk volna realizálni. Az exportunk is 3,1 százalékkal nőtt" - mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy ráadásul a beruházásösztönző rendszer révén rekordmennyiségű beruházás érkezett Magyarországra: 71 nagyvállalat döntött magyarországi beruházások mellett, és ezzel 3,2 milliárd eurónyi működő tőke érkezett.

A tárcavezető Vaduzban tárgyalt többek között Adrian Hasler miniszterelnökkel, pénzügyekért és általános kormányzati ügyekért felelős miniszterrel, illetve Aurelia Frick külügy-, oktatási és kulturális miniszterrel. Magyar külügyminiszter még sosem járt Liechtensteinben hivatalos látogatáson.

Szijjártó Péter megállapodott tárgyalópartnereivel abban: a két ország szorosan együttműködik annak érdekében, hogy Európában az adómértékek meghatározásának joga az országok hatáskörében maradjon, és Brüsszel ne tudja elvenni tőlük.

Magyarországnak az az érdeke - fejtette ki a tárcavezető -, hogy ne születhessen a jövőben olyan európai szabályozás, amely alá tudná ásni a versenyképességét, ezért küzdeni fog azon brüsszeli törekvések ellen, amelyek európai adójog-harmonizációt céloznak, vagyis el akarnák venni az adómértékek meghatározásának jogát a tagállamoktól.

"Küzdeni fogunk azon brüsszeli törekvések ellen, amelyek magyarországi adóemelésekhez vezetnének, hiszen Magyarország versenyképességének a záloga alapvetően az alacsony adókban keresendő" - mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy Magyarország ebben tökéletes együttműködő partnerre talált Liechtensteinben, amely a versenyképességét szintén az alacsony adókra alapozza, és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, valamint az Európai Gazdasági Térség tagjaként szintén ellenez minden olyan brüsszeli törekvést, amely elvenné az országoktól az adómeghatározás jogát.

"Ezért a jövőben is szorosan együttműködve fogunk Liechtensteinnel közösen küzdeni minden európai szabályozás ellen, amely csorbítaná az uniós tagállamok, illetve az európai országok adómérték-meghatározásának a jogát" - szögezte le a magyar miniszter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Liechtenstein rendkívül versenyképes, magas technológiai színvonalú gazdasággal rendelkezik. Ezért is kiemelkedő fontosságú az a megállapodás, amelynek nyomán a Liechtensteini Egyetem és a magyar egyetemek a jövőben szoros együttműködést fognak folytatni, és amely ösztöndíjak és vendégoktatók cseréjéről szól.

Magyarországhoz hasonlóan Liechtenstein is érdekelt a szabadkereskedelem fenntartásában világszerte. A magyar gazdaság is egy nyitott gazdaság, akárcsak a liechtensteini, amely a megtermelt áruk jelentős részét exportálja, ezért - tette hozzá a miniszter - a két ország a jövőben is közösen fog fellépni minden olyan szabályozás érdekében, amely a szabadkereskedelmi rendszert fenntartja a világban.

Szijjártó Péter abban is megállapodott tárgyalópartnereivel, hogy szoros együttműködést alakítanak ki az ENSZ-ben, mert a két ország hasonló álláspontot képvisel a világszervezet reformját illetően. Felhívta a figyelmet arra, hogy Liechtenstein nagyon aktív az ENSZ-ben: nemrégiben olyan nemzetközi mechanizmus beindítását kezdeményezte, amely a Szíriában elkövetett háborús bűncselekmények feltárását és megbüntetését célozza.

Magyarország ezt a legmesszebbmenőkig támogatja, és 50 ezer eurót biztosít a mechanizmus beindításához. Ugyanígy együtt fog működni a két ország a háborús övezetekben élő a keresztény közösségek megvédése érdekében - mondta Szijjártó Péter.

(MTI)

Tisztelt Schmitt Pál elnök úr és kedves felesége! Kedves Dalma Asszony! Boross Péter miniszterelnök úr, kedves Meghívóim, Hölgyeim és Uraim!

Jó újra látni Önöket. 19. alkalom. Ennyi már gombócból is sok. Felidézem Szabó István főtiszteletű püspök urunk történetét, amelyben két kisfiú hallgatja az istentiszteletet. Unalmas – mondja a kisebbik, mire a nagyobbik: ennek ilyennek kell lennie. Nos, kedves Hallgatóság, ettől ma aligha kell tartanunk. A 2016-os év a legkevésbé sem volt unalmas, s a 2017-es is inkább érdekfeszítőnek ígérkezik. Volt és lesz izgalom, meglepetés, fejvakarás, homlokráncolás és szemeknek dörzsölése. Azt fogjuk kérdezgeti egymástól, valóban lehetséges-e mindaz, ami a szemünk előtt kibomlik és formát ölt. Ki gondolta volna egy-két évvel ezelőtt, hogy a történelem fittyet hány a jóslatokra, nevetve mutat fityiszt a liberális politika prófétáinak, lendületesen beint az uralkodó nemzetközi rend haszonélvezőinek és védelmezőinek, globalistáknak, liberálisoknak, elefántcsonttorony-palotákban és tévéstúdiókban üldögélő befolyásos embereknek, média siserahadnak és gazdáiknak. Mindenkinek, aki azt hitte, tanította, terjesztette, a hasznát és a sápját szedte, hogy a globális liberális világrend megváltoztathatatlan. A nemzeteknek befellegzett, híveikkel együtt mehetnek a múzeumba. S nekünk, egyszerű polgároknak csak az a lehetőségünk maradt, hogy mindezt tudomásul vegyük, és beletörődjünk. S ha nem akarunk életünk végéig a lefogott és áristomba zárt eszméinken keseregni, vagyis nem akarunk reménytelenül lúzerek lenni, álljunk be a sorba, és szokjunk rá a nyitott világ liberális ízeire. A történelem azonban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem olvasta a nagyokosok írásait, akik szerint neki – mármint a történelemnek – vége van, folyásiránya és medre kijelöltetett, haladnia pedig csak a jól megépített gátak között szabad. A történelem mindezt nem olvasta, egyszerűen nem tudott arról, hogy neki bizony vége van, kampec. Egyszer csak feltette a kezét: bocsánat, még itt vagyok, és mutatnék egy-két meglepő újdonságot. Vett egy éles kanyart, áttörte, és elsodorta a gondosan megtervezett gátakat, és kilépett a számára kijelölt mederből.

Bizony, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ebből is láthatják, a történelem mi magunk vagyunk nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, mi mindannyian a magunk hús-vér valójában, eszméivel és gondolataival, terveivel és reményeivel, nem szeretjük és nem is tűrjük, ha mások akarják helyettünk megmondani és eldönteni, hogy mi végre is vagyunk e világon, mit, hogyan és miért tegyünk vagy ne tegyünk, gondoljunk vagy ne gondoljunk. Igen, kedves Barátaim, szép dolog volt éppen az 1956-os forradalom 60. évfordulóján azt látni, hogy a világban még mindig milyen nagy dolog a szabadság. Hogy volt lehetséges mindez az Úr 2016. esztendejében? Hübrisz – mondanák a régi görögök, az elbizakodottság, a dölyf és a kóros önszeretet elegye. Gőg és felsőbbrendűség – mondanák a mai világ nyelvén. Az emberiség gazdagjainak és hatalmasainak régi tévedése, amikor azt hiszik, büntetlenül Isten helyébe képzelhetik magukat. Kinyilatkoztatnak, vitán felül álló tételeket hirdetnek, utópiákat erőltetnek országokra és népekre, eldöntik, mások mit mondhatnak és mit nem, miben hihetnek és miben nem, kijelölik a beavatottak körét, és megkérdőjelezhetetlennek gondolják világhatalmukat. Pénz, média, világkormányzás és nyitott világtársadalom. 2016-ban a világon az emberek mindezt sok helyütt megelégelték. Brexit, amerikai elnökválasztás, kipenderített olasz kormány, magyar migráns népszavazás, s utánuk több is jön talán, hatalmas kezdesz lenni végre, ó, nép. Ez persze, mármint a népre hivatkozás – hiába húzzuk magunk elé pajzsként Petőfit – a süllyedő liberálisok szerint szimpla populizmus, ami köztudottan csúnya dolog, mi több, ártalmas, és szobatiszta politikus ilyeneket nem mondhat.

Márpedig, kedves Hallgatóság, 2016-ban éppen ez történt. Akiket nem szoktak megkérdezni, akiknek nem lehet hallani a hangját, akik nem járatosak a médiavilág köreiben, akiket a globális gazdaság fogaskerekei félredobtak, a gyengének látszó kiszolgáltatottak, a gazdasági és kulturális kényszerzubbonyba bújtatottak, akiket a politikai korrektség nevében szájzár alá vettek, akiknek azt ígérték, hogy a globális világgazdaság és világkormányzás hasznaiból nekik is jut. Nos, ők fellázadtak, visszakövetelik a hazájukat, visszakövetelik a gazdasági és társadalmi esélyeiket, visszakövetelik azt a világot, a nemzetek széles és sokszínű világát, amelyben egykor otthon érezték magukat. Ez ömlött és ömlik az amerikai, a francia, az olasz, a holland és az osztrák választási kampányokból. Meleg a pite – mondják ilyenkor a fociöltözőkben. A választásra készülő európai nemzetek olyan drámai tónussal és sötét hangfekvésben beszélnek, hogy mi, magyarok csak kapkodjuk a fejünket. Igen, az eddig választékos, árnyalt, világpolgár, udvarias és kulturált vezetők, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt ma hazájuk megmaradásáról, a globalizmus szörnyűségeiről, a nemzeti létükre törő, fundamentalista migránsáradatról és a világméretűvé hízott pénztőke feneketlen bendőjéről szónokolnak.

Mi ütött beléjük? Innen, Közép-Európából nézve az ember elsőre azt gondolná, hogy a jólét elvette az eszüket. Ahogy édesanyám szokta mondani: jó dolgukban már azt sem tudják, mit csináljanak. Szokatlan dolog ez, nehezen is értjük. 70 szabad békeév alatt felhalmozott családi és közösségi vagyonok, magas fizetések, kiváló egyetemek, hegyekben álló műkincsek, utak, repterek, száguldó gyorsvasutak, egy nyugat-európai, európai uniós élet, amit az egész világ irigyel, és amire áhítozik. Végül is ők a gazdagok. Mi járunk oda dolgozni a magasabb bér reményében. Magabiztos, jövőjét biztosítva látó Nyugat és bizonytalan, jövője miatt aggódó Kelet-Európa. Így ment ez eddig, ehhez szoktunk hozzá. Ám ha figyelmesen hallgatjuk, megérthetjük, valóban súlyos kételyek gyötrik őket a jövőjük felől. Persze a fontos emberek fontos klubjaiban csak fintorognak, nekik ez túl faragatlan, érdes és földszagú. Nincsenek hozzászokva, hogy csak úgy, egyből, egyenesen, ahogy a pesti flaszteren mondják: pacekba, hogy mindenféle, eddig nem látott népség csak úgy betörhet Dévénynél új idők elfeledettnek hitt, régi dalaival. De, kedves Barátaim, ez nem stílusok vagy ízlések vitája. Ráadásul mi is az Európai Unió tagjai vagyunk, mi sem vonhatjuk ki magunkat alóla, a harang értünk is szól. Ez nem játék, és nem babra megy, a legsúlyosabb tétek forognak ott kockán. A nyugati emberek úgy érzik, nemzedékekre eldőlhet a sorsuk. S ebben nincs semmi patetikus túlzás. Folytathatják-e a szüleiktől örökölt életmódot, vagy valami visszacsinálhatatlanul megváltozik az ő beleegyezésük nélkül, sőt akaratuk ellenére. Lesz-e joguk a saját kultúrájukhoz, meg tudják-e védeni a nem anyagi természetű, szellemi javaikat Európában? Lesz-e esélyük – ahogy eddig volt – jó iskolában tanulni, tisztességgel megfizetett munkából élni, gyarapodni, tulajdonhoz jutni, saját otthont teremteni, családot nevelni és méltósággal megöregedni? És lesz-e terrormentes biztonság és félelem nélküli nagyvárosi élet? Hiába a jelen jóléte és gazdagsága, az Európai Unióban most a jövő árnyékot vet a jelenre. Hosszú és sötét árnyékot. S ezt nem mi, az irigykedő keletiek vagy az egykori ostoba szovjet propaganda mondja. Ez most más. Most ők mondják mindezt saját magukról, a saját helyzetükről és a saját jövőjükről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A hadállások 2016-ban éles kontúrral rajzolódnak ki; a nemzetek fellázadtak a globalisták ellen, a középosztály pedig fellázadt a vezetők ellen. Ez a mi közösségünkben, az Európai Unióban azt jelenti, hogy mi, a szuverén országok állunk szemben az unionistákkal, és a választók állnak szemben a brüsszeli bürokratákkal. Mindez nem villámcsapásként, nem egyik napról a másikra történt. Hosszú évek elégedetlenségének tüskés és keserű gyümölcse érett be. De miért fordult az elégedetlenség lázadásba? Nekünk eddig azt tanították, hogy a régi nyugati demokráciák magasabb rendű minőséget képviselnek, mint a koszlott szocializmusból éppen csak kivergődött közép-európai demokráciáink. Mert arrafelé a demokrácia nem pusztán szabad választást jelent, sokkal inkább a szabadság élő szövete, alkalmazkodó, rugalmas organizmus, amely folyamatosan válaszol a változásokra, és képes hibáit időben és önerejéből kijavítani. Lehet, hogy ez igaz volt. Valamikor, amikor az európai demokráciák pályájuk delelőjén jártak. Ám azóta Európa nyugati felén és a nagy vízen túl is beköszöntött a nyitott társadalmak korszaka, és megszületett gondolatrendőrsége, a politikai korrektség is. Néhány éve a demokrácia az Európai Unióban még érvelés alapú volt. Érvek, ellenérvek gondos összemérése, nyílt beszédmód, szabad gondolat- és képzettársítások, vibráló, újításokat felszínre dobó szellemi élet. Ezért is volt olyan vonzó a mi szívesen szomszédoló, kocsmákban és kávéházakban trécselő magyar fajtánknak is. A nyitott társadalomnak nevezett új politikai rendszer mindezt felszámolta. Az érvelésalapú demokrácia helyett beköszöntött a korrektség alapú demokrácia.

Az eszmék síkján ez azt jelenti, hogy a liberális szellemi irányzat szembefordult a demokrácia eszményével, vagyis a többségi alapon, a többség akarata alapján megszervezett közösség ideájával. Politikai síkon a nyitott társadalom azt jelenti, hogy a valódi hatalmat, döntéseket és befolyást a választott parlamenti képviselők és kormányzatok helyett a világhálózatba fogott emberek kezébe, a médiagurukhoz, a senki által meg nem választott nemzetközi szervezetekhez és azok helyi irodáihoz kell át- és kiszervezni. Gazdasági síkon a nyitott társadalom azt jelenti, hogy az embereket, a népeket és a kultúrákat méretre vágják, mint a hamburgereket, hogy árut lehessen csinálni belőlük. Az országokat pályaudvarrá alakítják, mindenki szabadon járkálhat ki-be. S végül a gazdasági önvédelem szabályainak lebontásával a rókákat beengedik a tyúkólba, hogy szabadon versenyezhessenek. Arról pedig senki sem tehet, ha folyton a rókák nyernek. S ha a szerencsétlen, későn ébredő európai polgárok mégiscsak a sarkukra állnának, akkor rájuk zúdítanak néhány millió migránst. Ha ezek a begyöpösödött, keresztény mivoltukból és hazafias érzelmeiktől szabadulni nem tudó vagy nem akaró európaiak nem értenek a szép szóból, akkor ássunk mélyebbre: cseréljük ki az európai élet altalaját is, jöjjenek hát a más vallású, más erkölcsön és más szokásokon nevelkedett tömegek, akik mit sem értenek Európáról, és tanítsanak bennünket móresre. Így jött létre a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak Európába sok millió migránst.

A kérdés tehát az, mi lesz ebből? Összefoglalva ma, 2017 elején azt mondhatjuk, hogy a globalista politika urai nem magukban keresik a hibát, inkább az embereket és a nemzeteket hibáztatják. Úgy döntöttek, nem adják fel hadállásaikat, és a nyitott társadalommal és a liberális kormányzattal ellentétes népakaratot elfojtják. Kihirdették, hogyha nem az eszmetársaik, ha nem a liberálisok nyerik valamely országban a választásokat, akkor ott nincs többé demokrácia. Kihirdették, hogy a nép veszélyes a demokráciára. És mivel a nép veszélyes, az eddig sajtószabadságért hisztériázók most hirtelen a sajtó, a média és az internet korlátozását követelik. Ha valaki nem találja kellően elfogulatlannak és semlegesnek a magyar királyi köztévét, néha kapcsoljon át az amerikai tévékre, felüdülés lesz visszakapcsolnia. Ha az elégedetlenek nem fogják be a szájukat, vagy a médiának nem sikerül elnyomni a hangjukat, akkor megbélyegzik, elítélik és kitagadják őket. S ebben még az új amerikai elnök számára sincs kegyelem. Nem csoda hát, ha az Európai Unióban állandósul a túlnyomás, a szelepek előbb-utóbb felmondják a szolgálatot, s az emberek – nem lévén más választásuk – fellázadnak, vagyis szavazatukkal elzavarják, kiakolbólítják a liberális elitet.

Így áll hát a világ, tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Elnök úr, 2017-ben, télvíz idején. Ebből ennyi elég is, hiszen nem az Európai Unió értékelésére gyűltünk össze, bármennyire is csábító egy magyarnak a világkormányzás távlata, de hogyan állnak Magyarország és a magyarok dolgai? Először is: Magyarországot az európai, a nyugati folyamatokba ágyazva érdemes értékelni. Innen nézve jól látszik, hogy mi már túl vagyunk a lázadáson, a mostaniak hozzánk képest elsőbálozók. Mi az elsők között, sőt talán elsőként lázadtunk föl 2010-ben. Meghirdettük, és hét év verejtékes munkájával felépítettük a saját magyar politikai és gazdasági rendszerünket, a mi testünkre szabott, a mi ízlésünk szerint való, a mi hagyományainkból, a mi ösztönvilágunkból és a mi észjárásunkból kikovácsolt magyar modellt, a nemzeti együttműködés rendszerét. Nemzeti, mert belőlünk fakad. Együttműködés, mert nem egymás kárára, hanem egymást segítve akarunk boldogulni. És rendszer, mert alapját, falait, tetőzetét, részelemeit és alkatrészeit a logika és a józan ész szabályai fogják össze, ácsolata pedig a gazdaság és a történelem vastörvényei szerint készült. Ezért kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy az adócsökkentéseknek és a béremeléseknek mindig a versenyképes magyar gazdaság legyen a vasfedezete. A magyar modell kötőanyaga a bátorság, amely nélkül semmilyen politikai építmény nem állhat fent, különösen nem itt, a huzatos Kárpát-medencében. Bátran újra kellett húzni a politika és a gazdaság közötti határokat, az állam és a piac közötti határokat, a bevált és az új ötletek közötti határokat is. Mindezt úgy, hogy közben az ország stabilitása egy pillanatra sem inoghatott meg. A politika stabilitása különösen válságos időkben minden mást felülíró parancsolat. Amikor a XX. század során különösen a válságokban vezetőink csődöt mondtak, képtelenné váltak az ország vezetésére és irányítására, akkor védtelenné váltunk ellenségeinkkel és rosszakaróinkkal szemben. Nagy lecke ez. A következmény országvesztés, alávetettség és nyomor lett. A politikai stabilitás elvesztése olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak, és nem is fog bekövetkezni, amíg mi állhatunk a kormányrúdnál. Ebben nem ismerünk tréfát, és nincs pardon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi lázadtunk először, amikor úgy döntöttünk, hogy hazaküldjük az IMF-et, elszámoltatjuk a bankokat, megadóztatjuk a multikat, és felszámoljuk a devizahiteleket. Lázadtunk, amikor azt mondták, hogy nem lehet egyszerre rendbe tenni a pénzügyeket és megindítani a gazdasági növekedést. Belevágtunk, és megmutattuk. A magyar gazdaság négy éve töretlenül növekszik. Fellázadtunk a munkanélküliség ellen, amiről azt állították, hogy a modern piacgazdaságban együtt kell vele élnünk. Kitűztük a teljes foglalkoztatást, és megcéloztunk egymillió új munkahelyet. Eltelt hét év, és már 700 ezer új munkahelynél tartunk. Azt is meg akarták tiltani, hogy csökkentsük a családok rezsijét, de végül csak letörtük a nagy energiaszolgáltatók, Brüsszel és az ellenzék közös ellenállását, és megcsináltuk. Az Egyesült Államok akkori kormánya, Brüsszel és ráadásul még Berlin is kihirdette, hogy a migránsokat nem szabad és amúgy sem lehet megállítani. Ellenálltunk, határt húztunk, kerítést építettünk, határvadászokat toboroztunk, és megállítottuk őket, megvédtük Magyarországot, mellékesen Európát is. A népszavazással pedig megtiltottuk, hogy mások dönthessék el, kit engedünk be az országunkba és kit nem. Az igazi menekülteket persze be fogjuk fogadni; németet, hollandot, franciát, olaszt, rémült politikusokat és újságírókat, hazájukat elhagyni kényszerülő keresztényeket, akik az otthon elvesztett Európájukat majd nálunk akarják megtalálni.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Egyesület!

Feketebárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk. S ezt, ha vonakodva is, de azok is elismerik, akiknek nem tetszik, amit és ahogyan elértünk. Hiába, semmi nem olyan sikeres, mint a siker. Oda jutottunk, hogy már a pénzügyi hitelminősítők is sorra felértékelnek bennünket. 2016-ban végre az alsó középosztálynál, a munkából élő, de keveset keresőknél is megmozdult az élet. Nőnek a bérek, csökken a családok adóssága, és egyre többet vásárolhatnak. Épp ideje volt, sokat tettek érte. Nem segély, nem ajándék, nem juttatás, nem alamizsna, igazi munkabér, teljesítmény, s vele járó elismerés és tisztelet. Nem lenne jó, ha az alacsonyabb bérrel fizetett, egyszerűbb tudást igénylő, de nehéz munka becsülete csökkenne. Nem lenne jó, ha nyugati divat szerint idegenből hoznánk olcsó munkaerőt az efféle munkahelyek betöltésére. E helyett inkább azt javaslom, minden munkahelyet, minden rendesen elvégzett munkát és a munkásokat is becsüljük meg rendesen, képesnek kell lennünk arra, hogy a saját országunkat mi tartsuk fenn, és mi működtessük. Mindenkire szükségünk van, így a magyar takarítónőket, útkaparókat, rakodómunkásokat, culágereket és napszámosokat a jövőben is tisztelni kell. Ezért emeljük a minimálbért 15, a szakmunkás minimálbért 25 százalékkal. Egy nemzet és egy ország vagyunk, nekik is megvan a helyük a mi közös jövőnkben.

Tisztelt Hallgatóim!

Nehéz bizonyosat mondani a jövőről. Láthatják: a dolgok egyik napról a másikra fejük tetejére állhatnak, mégsem dobhatjuk le az előrelátás felelősségét a vállunkról. A kormányzás és az országvezetés legyen előrelátó, és ez akkor is jogos elvárás, ha a köd éppen megüli a tájat. Annyit azonban minden nehézség mellett is kellő óvatossággal mondhatok, hogy a magyarok jövője – ideértve a diákokat és a nyugdíjasokat is – biztosítva van. Magyarország erősödik és fejlődik. Nem ajándékba kaptuk, nem nyertük, nem mások fújták a szelet a vitorláinkba, mi ezért megdolgoztunk. Mind a tízmilliónyian. Adósságunkat folyamatosan ledolgozzuk, gazdaságunk folyamatosan nő, a bérek folyamatosan emelkednek, hamarosan el fogjuk érni a teljes foglalkoztatást, vagyis mindenkinek lesz munkája. Személyesen el vagyok kötelezve amellett, hogy Magyarországon egy gyermek se nőjön föl úgy, hogy nem látja a szüleit dolgozni. A határaink védettek, a közbiztonság kézben van tartva, a rendőrség elszánt és eredményes a bűnözők üldözésében. A katasztrófavédelem dolgozói a helyükön és folyamatos készenlétben állnak. Katonáink várják, hogy ismét Közép-Európa meghatározó erejű hadseregében szolgálhassanak. Családtámogatási rendszerünk lassan Európában is egyedülállóan kiterjedt és sokoldalú, a gyerekek három éves kortól óvodában vannak, kapnak enni, 318 ezren ingyen, vigyázunk rájuk, felkészítjük őket az iskolára, faragunk az otthonról hozott hátrányokból, 730 ezren ingyen kapják a tankönyvet. Az iskolában a tanítás mellett neveljük is őket; a mindennapos testnevelés, a hit- és erkölcstan marad, sőt emeljük a minőséget. Középiskoláink várják őket, már a második szakma megszerzését is fizeti a magyar állam. 2010 óta több mint 97 ezer magyar tanulhatott vagy oktathatott rövidebb-hosszabb ideig külföldön az Európai Unió segítségével is.

2013 és 2017 között 50 százalékkal emelkedik átlagosan a pedagógusok fizetése, az oktatóké, kutatóké 2018-ig 27 százalékkal nő. A szakorvosok és szakgyógyszerészek bére két lépésben 207 ezer forinttal emelkedik, az ápolók fizetése 2018-ig átlagosan 65 százalékkal növekszik. 71 kórházat felújítottunk, 23 rendelőintézetet építettünk, 54-et felújítottunk, 27 új mentőállomás épült, 35-öt pedig felújítottunk. A biztonságos fejlődésünkhöz szükséges külpolitikai és külkereskedelmi megállapodásokat megkötöttük. Önálló külpolitikát folytatunk; a világgazdaság és világpolitika minden fontos szereplője érdekelt, de legalább is nem ellenérdekelt Magyarország sikerében. A magyar export éppen tegnap döntött történelmi csúcsot. Ez azt jelenti, hogy egyre inkább versenyképesek vagyunk az egész világgal. Diplomáciai rekordév elé nézünk, rég volt akkora jövés-menés, mint idén lesz. Az orosz elnök után várjuk a kínai miniszterelnököt, várjuk Izrael állam miniszterelnökét, mi irányítjuk júliustól a V4-ek munkáját, ősszel pedig 16 közép-európai állam vezetői tanácskoznak majd Budapesten. Összefoglalóan azt mondhatom Önöknek, a holnap miatt nincs okunk idegeskedni. A családok talpra fognak állni, és anyagilag is össze fogják szedni magukat. Magyarországon a holnap nem vet árnyékot a mára. Ha mindenki rendesen elvégzi a munkáját, és betartjuk a törvényeket, nem lesz baj, és minden évben mindenki előre léphet majd. Ez mind szép és jó, de még messze vagyunk attól, hogy azt is mondhassuk: elég. Még nincs okunk dicsekedni, éppen ellenkezőleg: mindanyiunknak azt tanácsolom: most kell szerénynek lenni, mert most van mire.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Bevallom Önöknek, számomra fejtörést nem is a holnap, inkább a holnapután okoz. Mi lesz a magyarokkal? Mi lesz a magyar élettel tizenöt-húsz év múlva? Örvendetes, hogy a születések száma 2010 óta most a legmagasabb, a házasságkötések száma nő, a népfogyatkozás sem volt ilyen lassú évek óta, de a fogyás, ha lassul is, azért csak fogyás marad. Hogy ki hány gyermeket vállal – minden ember legszemélyesebb döntése. S bár személyes, de egyben a legfontosabb is a közösségünk számára. Én is tudom, hogy itt a változás időtávja évtizedes, a siker éppen a családpolitika kiszámíthatóságán és a kitartáson múlik, de szeretném, ha tudnák, hogy ezen a döntő fronton még nincsen áttörés, ezért a kormány minden támogatást megad, ha valaki a gyermekvállalás mellett dönt. Azt mondják, általában nem lehet közvetlen összefüggést kimutatni az életszínvonal változása és a demográfiai mutatók között, de én azt hiszem, igenis lehet összefüggést találni egy nemzet élni akarása, egy nép önmagára találása és a demográfiai mutatók alakulása között. A között, hogy képes-e hinni, bízni a nemzet önmagában – meg utódai jövőjében – és a között, hogy hány gyereket akar felnevelni. Meggyőződésem, hogy van összefüggés a között, amit megvalósítunk immár hetedik éve és a között, hogy ez a nemzet meg szeretne fiatalodni. Mert ami nem adatott meg az egyes embernek – idősből ifjúvá válni –, az lehetséges a nemzet számára. Öregedésnek indult népből is lehet fiatal nép, csak rajta áll, csak akarnia kell. Az is szép dolog, hogy 3 éves kortól a gyermekeink bekerülnek az óvodai közoktatási rendszerbe, az is jó, hogy az állam fizeti az ételt és a tankönyveket, de vajon közben neveljük-e őket a hazájuk szeretetére, hazafias érzelmekre és patrióta gondolkodásra? Vajon Magyarország nekik is éppúgy közös szenvedélyük lesz, mint ahogy nekünk az? Lesz-e bennük is nemzeti igazságérzet, amit a hazaszeretet táplál? Megértik-e, hogy csak akkor nem leszünk más népek szolgái, hogy csak úgy és csak akkor maradhatunk meg független nemzetként, ha mindenekelőtt magyarnak valljuk magunkat? Mindezt iskoláinkban gondosan meg kellene tanítanunk, mert a gyermekeink csak így érthetik meg, mi köt és mi tart össze bennünket. S bevallom, ma még erre nem látom a garanciát. S ha kérdőjelből mindez nem volna elég, itt dörömböl az ajtónkon a robottechnológia és a digitális forradalom, amely a gazdaság után elérte az élettudományok világát is. Nemcsak a gépek, a technológia és az ismeretanyag változik, de lassan kilétünk és emberi mibenlétünk megváltozásával is szembe kell néznünk. Határokat feszegetünk, ősi határvonalakat lépünk át, fajokat elválasztó határokat, élőlények és ember alkotta masinák közötti határvonalakat. Az istenkísértés határmezsgyéjén járunk. A tudomány eredményei, a betegségek gyógyíthatósága lelkesítő erejűek, de a távlatok fel is zaklatnak bennünket. Ezekre a változásokra is fel kell készülnünk. S itt meg is állok, talán túlságosan is előreszaladtam, hagyjunk valamit a következő évértékelőre is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2017-ben a magyar politikának öt súlyos kérdésre kell választ találnia, öt nagy támadást kell kivédenie. Ezért 2017-ben új nemzeti politikára lesz szükségünk. Az idén már az év első felében Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést, tervük már az asztalon van, az országok független energiapolitkája helyett központi szabályozást akarnak, amivel elvennék a tagállamok ármegállapítási jogát. A kérdés az lesz majd, hogy megvédjük-e a rezsicsökkentést, ragaszkodjunk-e ármegállapítási jogunkhoz, vagy fogadjuk el Brüsszel döntését, és bízzuk ismét a nagyvállalatokra a rezsidíj megállapítását?

Napirenden marad a migráció ügye is. Az illegális bevándorlás hiába vet fel megoldhatatlan problémát és terrorveszélyt, szerte Európában – hiába a véres valóság és az elborzasztó tények – a migránsok korlátlanul mozoghatnak egész Európában, amíg ügyüket véglegesen el nem bírálják.  A 2017-es év kérdése az lesz, őrizetbe vegyük, és tartsuk-e őket, amíg jogerős döntés nem születik róluk? És 2017-ben szembe kell néznünk a nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitásával is. Egyre több országban így nálunk is – ráadásul választás is lesz 2018-ban – gondot okoz, hogy titokban, külföldi pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát. Azt hiszem, már éppen elégszer bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk dönteni a saját sorsunkról. Az tehát a kérdés, engedünk-e az átláthatatlan külföldi befolyásolási kísérleteknek? Itt nem a civil szervezetekről van szó, akik valamely fontos ügyet akarnak sikerre vinni. Itt nemzetközi szervezetek fizetett aktivistáiról és magyarországi irodáiról van szó. Teszünk-e valamit legalább az átláthatóság és a megismerhetőség érdekében? Azt is tudnunk kell, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy itt nagytestű ragadozók úszkálnak a vízben. Ez itt Soros György határokon átnyúló birodalma, rengeteg pénzzel és nemzetközi nehéztüzérséggel. Mégis úgy érzem, azzal betelt a pohár, hogy a népszavazáson kinyilvánított népakarat ellenében Soros György szervezetei egyfolytában azon dolgoznak, hogy százezerszám szállítsák Európába a migránsokat, azon dolgoznak, hogy letérítsék a magyar országgyűlést és a magyar kormányt az emberek által kijelölt útvonalról. Akarunk-e 2017-ben tiszta vizet a pohárba? Vagy ahogy hallottam nemrég: öntsünk-e tiszta vizet a nyílt kártyák közé? 2016-ban az is kiderült, hogy Brüsszel újabb és újabb gazdasági jogosítványokat akar magához venni a tagállamoktól, az akció fedőneve brüsszeli nyelven: szociális pillér. Már korábban is előfordult, hogy Brüsszel megakadályozta a magyar kormány radikális adócsökkentését, adót emelni lehet, csökkenteni nem. Ezért az a kérdés, akarjuk-e, és ha igen, képesek leszünk-e nemzeti hatáskörben tartani az adópolitikát, dönthetnek-e adóikról szabadon a nemzetek. És végül fel kell készülnünk arra, hogy Brüsszel támadás alá veszi a munkahelyteremtő támogatásokat is. Számos ország, köztük mi is használjuk ezt a gazdaságfejlesztési eszközt, vagyis a kérdés az, a nemzetek dönthessék-e el, hogy akarnak-e munkahelyteremtő támogatásokat adni a vállalataiknak, vagy ezt a jogot is át kell adni Brüsszelnek? Ebben az öt kérdésben kell nekünk, magyaroknak egyértelmű választ adnunk, ha azt akarjuk, hogy Magyarország a 2017-es évben is győztes ország legyen. Valójában mind az öt kérdés mögött a nemzeti önrendelkezés joga húzódik meg. Visszatértünk tehát a kiindulóponthoz; nemzetek szemben a globalistákkal, szuverenisták szemben az unionistákkal. Ha biztos és szilárd válaszokat akarunk, akkor egyetértésre kell jutnunk az emberekkel, kérdeznünk kell, magunk mellé kell állítanunk őket, ahogy minden fontos kérdésben eddig is tettük. Nem elég, ha mi nem hagyjuk, az a fontos, hogy a magyar emberek se hagyják, hogy a fejük fölött döntsenek róluk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végül már csak egyetlen kérdés maradt: jól vezette-e a kormány az országot 2016-ban? A kérdést el is lehetne hárítani, hiszen megítélése kevésbé ránk, inkább a választópolgárokra tartozik. Én azonban nem hárítom el, Önök tudhatják, a nyílt beszéd híve vagyok, ráadásul, ha keresünk, találunk itt valami tanulságosat. Lehet itt béremelés, adócsökkentés, teljes foglalkoztatás, legyen bármilyen vastag vaj a kenyéren, a magyar ember azt gondolja; szeretném látni azt a kormányt, amivel én meg vagyok elégedve… Ilyen a magyar észjárás. S mivel ilyen, az elégedetlenség hangjai miatt sohasem szabad megsértődni. Éppen elég sértődött miniszterelnököt láttam már, s higgyék el, nem nyújtottak valami fölemelő látványt. De nemcsak megsértődni, elbizonytalanodni se szabad. A magyarok épp eleget szenvedtek a bizonytalan, tehetetlen, azt ne mondjam, böszme vezetőktől, azoktól, akik mindig azt magyarázták el nekünk, mit miért nem lehet, s milyen igazságtalan, hogy az emberek teljesíthetetlen dolgokat kérnek rajtuk számon. Akik mindig azt magyarázták el a hallgatóságnak, hogy a körülmények megfosztanak bennünket az álmainktól, áthúzzák a terveinket, lefogják a kezünket.

Kedves Barátaim!

Innen már csak egyetlen lépés az önsajnálat. Az önsajnálat pedig sokáig nagy istencsapása volt rajtunk. Egymást vigasztalgatva, ölbe ejtett kézzel, égre emelt szemmel üldögélni a tehetetlenség langyos vizű lavórjában, és közben egyszerre leszólni és irigyelni azokat, akik valamit tenni akarnak – ez volt a szocialista kormányzás kultúrája. Ebből szakítottuk ki magunkat, valójában ez minden mai eredményünk ősforrása. Sikerült, Magyarországnak végre sikerült átlépnie az önsajnálat kultúrájából a cselekvés kultúrájába.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Márai Sándor azt tanította nekünk, nincs módunk középszerűnek lenni. Ez a magyar politikai vezetés vastörvénye is. A magyarok sohasem érhetik be középszerű vezetéssel és középszerű kormánnyal, többre van szükségük, és többet is érdemelnek. Ám fogas kérdés, milyen a jó kormányzás, és milyen a jó vezető. Felfogásom szerint a jó kormányzás úgy viszi el a célhoz az embereket, hogy amikor megérkezünk, a nép azt gondolja, nem is volt szükség a vezetőire.

Legyen a 2017-es év olyan év, amelynek végén úgy érezzük majd, ment ez magától is, mint a karikacsapás.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Budapest, 2017. február 10.

Az ENSZ egyik legfontosabb feladata az emberi jogok védelme, az egyik legfontosabb intézménye az Emberi Jogi Tanács (EJC), de nagyon fontos, hogy egyik ország se használhassa egy másikkal szemben a nyomásgyakorlás eszközéül az emberi jogokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tanács 34. ülésszakán kedden Genfben elmondott felszólalásában.

Nagyon fontos, hogy egyik országot se lehessen az emberi jogokra hivatkozva túszul ejteni, amikor pusztán államközi vitákról van szó - mondta a miniszter.

  Fotó: KKM

Úgy vélte, hogy továbbra is él a világban az emberi jogok túlpolitizálása, de ez mindenképpen aláássa az emberi jogokért folyó küzdelem hitelességét. Leszögezte: az EJC új tagjaként Magyarország minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a testület elkerüljön olyan helyzeteket, amikor a különböző országokról szóló beszámolókat olyan bürokraták írják meg, akik soha nem jártak az adott országban.

"Mindent megteszünk azért, hogy ezek a jelentések kiegyensúlyozottak legyenek, az adott országgal konzultálva készüljenek el, és igazságosan közelítsék meg az abban az országban tapasztalható állapotokat" - jelentette ki.

Magyarország mindent megtesz azért is, hogy az EJC elkerüljön olyan helyzeteket, amikor "úgynevezett civilszervezetek - nyilvánvalóan valamilyen politikai érdekeket képviselve - diktáljanak teljesen kiegyensúlyozatlan, elfogult jelentéseket egyes országokról anélkül, hogy meghallgatnák annak az országnak a számottevő szereplőit" - tette hozzá.

Szijjártó Péter felszólalásban három fő témakört érintett emberi jogi szempontból. Nagyon veszélyes tendenciának nevezte, hogy növekszik a kereszténygyűlölet a világban. Ismét megemlítette azt a statisztikai adatot, miszerint a vallási hitéért megölt minden öt emberből négy keresztény a világban.

"A világ sok táján szörnyű bűncselekményeket követnek el keresztény közösségek ellen. Több tíz- vagy százezer embert űznek el otthonukból, és vannak olyan keresztény közösségek, amelyeket teljesen meg is semmisítenek. Ezek közül jól ismertek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet rémtettei, de nyomon követjük, hogy milyen más veszélyeknek vannak kitéve a közel-keleti és a tágabb térségben élő keresztény közösségek" - mondta.

Valamilyen okból a világ, különösen a nyugati világ a kereszténygyűlölet kérdését nagyon képmutatóan közelíti meg. Ez egy olyan hamis kontextust alakít ki, mintha a kereszténygyűlölet volna a legenyhébb a hátrányos megkülönböztetés különböző formái közül. "Ez számunkra teljesen elfogadhatatlan. Ha megnézzük a nemzetközi szervezetek erre vonatkozó nyilatkozatait, akkor alig találjuk meg bennük azt, hogy a keresztény közösségek védelmét fent kell tartani. Általában csak arról beszélünk, hogy meg kell védeni a különböző vallási közösségeket, de arról nem, hogy a keresztényeket. Ezt a megközelítést meg kell változtatni. Komolyan kell venni a keresztény közösségek védelmét az egész világon" - mondta.

Ezekből kifolyólag Magyarország két dolgot javasol: először is fel kell szólítani a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC), hogy ne hagyjon büntetlenül egyetlen olyan bűncselekményt sem, amelyet keresztények ellen követnek el bárhol a világon. Véget kell vetni a kettős mérce alkalmazásának. Másodszor: a nemzetközi közösségnek biztosítania kell a közel-keleti keresztény közösségek jogát arra, hogy visszatérjenek otthonukba, amint véget ér ott a konfliktus, amely elől elmenekültek, és a területet teljesen felszabadítják.

"Az a szomorú tapasztalatunk, hogy az elűzött keresztény közösségek nem tudnak visszatérni otthonukba, és biztonsági okokból nem is hagyják ezt nekik még akkor sem, ha hazájukat már felszabadították. Ezért azt javasoljuk, hogy ezekben a térségekben alakítsanak ki adminisztratív zónákat, ahol garantált e közösségek számára a biztonság és a szabadság. A legésszerűbb az volna, ha ezeket a zónákat erős ENSZ-jelenléttel védenék" - vélte Szijjártó Péter.

A második fő témakör, amelyet a miniszter érintett, az illegális migránsok tömeges vándorlása. A világ előtt ma sok súlyos megoldandó feladat áll, de az egyik legsúlyosabb vitathatatlanul a migránsválság - mondta. Sajnos, ezen a téren is van egy képmutató megközelítés, amely nem segít a probléma megoldásában, sőt csak súlyosbítja azt. Itt őszinteségre és nyíltságra van szükség, és csak a nemzetközi jog megengedte megoldásokat szabad alkalmazni. A nemzetközi jog azt mondja, hogy alapvető jog a biztonságos élethez való jog, de olyan nincs a nemzetközi jogban, hogy bárki kiválaszthat magának egy biztonságos országot, és oda több országon illegálisan átutazva juthat el.

  Fotó: KKM

"

Tehát ahelyett, hogy arra biztatjuk az embereket: az életüket kockáztatva tegyenek meg több ezer kilométert, arra kell koncentrálnunk, hogy elvigyük a segítséget tartózkodási helyük közvetlen közelébe, azokba az országokba, ahol már biztonságban vannak. Így lehetővé válna számukra az is, hogy a konfliktus megszűnése után gyorsan vissza tudjanak térni hazájukba. Ha a nemzetközi közösség továbbra is arra bátorítja az embereket, hogy messze elvándoroljanak otthonuktól, akkor azzal csak az embercsempész-hálózatokat élteti tovább" - szögezte le a miniszter.

A harmadik fő témakör a nemzeti kisebbségek védelme. "Láthattuk, hogy a nemzeti közösségek nem megfelelő védelme sok esetben súlyos két- vagy többoldalú konfliktusban végződött. Pedig a nemzeti kisebbségekre inkább mint a népek, országok, kultúrák közötti hídra kellene tekinteni. Ezért az EJC-nek kellene megoldásokat nyújtania a tagállamoknak arra, hogy hogyan védjék nemzeti kisebbségeiket, és figyelemmel kísérni jogaik érvényesülését" - mondta Szijjártó Péter.

(MTI, kormany.hu)

Kétmilliárd forintos repülőgép-ipari beruházást valósít meg Egerben a svájci állami kézben lévő RUAG csoport - jelentette be Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter a svájci cégcsoport vezetőinek jelenlétében.

Szijjártó Péter elmondta: a RUAG, amely a világ száz legjelentősebb hadiipari vállalkozásának egyike, az egri üzemben kíván az Airbus 320-as és a Bombardier repülőgépekhez géptörzs-elemeket gyártani.

A RUAG Aerostructures beruházása 180 új munkahely létrehozását is jelenti a hevesi megyeszékhelyen.

A kormány 382 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz.

Hozzátette: a svájci cégcsoport azzal, hogy Egert választotta kutatás- és fejlesztésvezérelt új beruházásához, elismerte a kedvező magyar befektetési környezetet, a magyar képzési rendszert és elismerése a magyar munkaerőnek, a magyar emberek szakmai felkészültségének, szaktudásának is szól.

    Fotó: KKM

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy a magyar légi és űrjármű-ipar termelési értéke a múlt évben meghaladta a 34 milliárd forintot, ami 15 százalékkal volt több, mint az előző évben. Ebben az iparágban Magyarországon 1566-an dolgoznak - az itt dolgozók száma egy év alatt 18 százalékkal nőtt.

Elmondta,mivel a RUAG is Magyarországra jött, és a Lufthansatechnik is Magyarországra hozta mérnöki központját,így ez a szektor - a légi és űrjármű-ipar - is növekszik majd Magyarországon.

A magyar-svájci kereskedelmi forgalom jelenleg mintegy másfél milliárd euró (mintegy 450-460 milliárd forint) - közölte a miniszter.

    Fotó: KKM

Szijjártó Péter felidézte: a magyar külgazdaság mind 2015-ben, mind pedig 2016-ban minden létező rekordot megdöntött teljesítményével. Mind az export, mind a külkereskedelmi többlet, mind a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül az országba érkezett befektetéseket tekintve minden idők legjobb eredményei születtek 2015-ben és 2016-ban is - fejtette ki.

Az pedig, hogy egy svájci vállalkozás repülőgép-ipari beruházása is felkerült most a sok autóipari, az élelmiszeripari és szolgáltató-központi befektetés közé, azt mutatja, hogy

a magyar ipari képességek sokszínűek és az ország külgazdasági kapcsolatrendszere is diverzifikált- állapította meg a miniszter.

Urs Breitmeier, a RUAG csoport vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, korábbi jó tapasztalatai alapján döntött a RUAG csoport arról, hogy Magyarországon létrehozza második gyártóegységét is. A RUAG számára fontos, hogy versenyképességét folyamatosan fenntartsa és fejlessze, amihez a magyarországi beruházás is jelentősen hozzájárul - emelte ki.

    Fotó: KKM

Nyitrai Zsolt egri országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a hevesi megyeszékhelyen megvalósuló RUAG-beruházás jelentős esemény az egri családok számára, mert ezzel bővülnek a munkalehetőségek a városban. A RUAG jól választott, amikor Eger mellett döntött - hangsúlyozta a képviselő.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)

„Erős Európa– A cselekvés és bizalom Uniója”
Hozzájárulás a 2017. évi Római nyilatkozathoz

A Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója lehetőséget teremt arra, hogy az európai integráció múltbeli eredményeiről és jövőbeli irányvonaláról gondolkodjunk. Továbbra is a békét, biztonságot és jólétet kell szolgálnia. A márciusi ünnepségek szimbolikája új ösztönzést jelent az együttműködésünk számára, és az EU-27 tagállamok egységének és kohéziójának üzenetét kell, hogy hordozza.

A globális geopolitikai környezet gyorsan változik. Az európai szomszédság instabilitása, az új dinamizmusok megjelenése globális szinten, valamint és az EU belső fejleményeiben, olyan kihívásokat jelentenek, amelyekre az Uniónak a közös érdekek és felelősségek szellemében kell keresnie a választ. Az olyan régi paradigmák, mint a „több Európa” vagy „kevesebb Európa” nem oldják meg az aktuális problémákat. Erős és cselekvőképes Európára van szükségünk.

Az Unió iránt elkötelezettségünk

Továbbra is az EU jelenti a legjobb eszközt az előttünk álló kihívások megoldásához. Az alapjául szolgáló értékek – az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása and – változatlanul érvényesek. Fontos, hogy Az EU maradjon nyitott azok felé az országok felé, amelyek osztoznak ezekben az értékekben, ideértve a nyugat-balkáni országokat és a keleti szomszédainkat.

Tíz évvel ezelőtt Berlinben elköteleztük magunkat arra, hogy az idővel lépést tartva mindig megújítjuk Európa politikai formáját. A történelem bebizonyította, hogy az Európai Unió élő organizmus, amely fejlődik, és a körülményekhez igazodik. Továbbra is annak biztosítására kell törekednünk, hogy az Európai Unió képes legyen a tagállamai érdekeit szolgálni, és megfelelő válaszokat adni a polgárai szükségleteire, hogy visszanyerje a bizalmukat. Pozsonyban elkezdtük pontosan meghatározni a prioritásainkat az aktuális kihívásokra válaszolva. Folytatnunk kell ennek a reform agendának a megvalósítását és továbbfejlesztését.

Az együttműködésünk alapja az egység

Az EU egysége létfontosságú, és mindig ez kell, hogy a kiindulópontunk legyen. A konszenzus elérése nélkülözhetetlen, ha magabiztosan akarunk cselekedni. Függetlenül attól, hogy milyen gyorsan halad az integráció, mindannyiunknak egy irányba kell haladnia, közös célra és jövőképre van szükségünk, és közösen kell bíznunk az erős és virágzó Európában. A szükséges rugalmasság biztosításához, a Szerződésben előírt fokozott együttműködésre támaszkodhatunk. Ugyanakkor a fokozott együttműködés valamennyi formája nyitva kell, hogy álljon valamennyi tagállam előtt, és az egységes piacon, a schengeni térségben, és magában az Európai Unióban is el kell kerülni a felbomlás minden formáját. Meg kell védenünk az EU legnagyobb vívmányait.

Egységes piac

Az egységes piac valamennyi európai gazdaság számára, a polgárai jóléte érdekében, valamint az Unión belüli társadalmi, területi és gazdasági kohézió szempontjából is alapvető fontosságú. Az európai és nemzeti szintű intézkedések közötti szinergiának erősítenie kell a versenyképességet, kohéziót és konvergeciát. Az egységes piac négy szabadságát meg kell őrizni, és tovább kell fejleszteni. További bátor lépéseket kell tennünk a meglévő korlátok megszüntetésére küzdenünk kell az új akadályok ellen, és vissza kell utasítanunk a protekcionizmust mind az EU-n belül, mind az kívül. A nemzeti szintű intézkedéseknek összhangban kell állniuk ezzel a céllal, és nem szabad újabb korlátokat felállítaniuk, vagy az egységes piac működését torzítaniuk. Polgáraink szociális jóléte számunkra kulcsfontosságú cél: a szociális sztenderdek nem lehetnél egységesek, és a társadalmi fejlődésnek a gazdasági fejlődést kell követnie. Elő kell mozdítanunk a strukturális reformokat, a versenyképességet, a termelékenységet és az egységes piacot, hogy felgyorsítsuk a gazdaságok megfelelő konvergenciáját.

Az egységes piacnak azon területeire kell koncentrálnunk, amelyek a legkézzelfoghatóbb eredményeket hozzák létre az európai polgárok számára. Még mindig rengeteg lehetőség kínálkozik arra, hogy tovább erősítsük az egységes piacot, különösen az egységes digitális piac és az energiaunió megvalósításával, továbbá a szolgáltatási szektorban, ahol ambiciózus célokat fogunk kitűzni. Emellett ki kell aknáznunk a különböző politikák közötti szinergiákat is, hogy az EU növekedését és versenyképességét globális szinten előmozdíthassuk.

A gazdasági konvergencia előmozdítása és a szociális biztonság védelme érdekében meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni a már meglévő eszközökből és alapelvekből. Az EU költségvetésének továbbra is hosszú távú, kiszámítható és megbízható befektetésekről kell gondoskodnia. A kutatás-, az innováció-, az infrastruktúra- és az oktatáspolitika szintén kulcsfontosságú. A kohéziós politika szerepe ezen a területen semmivel sem helyettesíthető.

Az Euróövezeten belüli és kívüli tagállamok kapcsolatai

A stabil és ellenálló euróövezet az egész Unió számára nélkülözhetetlen feltétel az egészséges gazdasági környezethez. Minden új fejlesztést átláthatóan kell megtervezni and és valamennyi tagállam felé nyitottá kell tenni.  Az európai intézmények a tagállamokkal együtt elősegítik a különböző perspektívák együttes megjelenését az egységes intézményi keretben, biztosítva az egységességet az európai mechanizmusok hatékony működését, és a tagállamok egyenlőségét a Szerződés tekintetében. Az egységes piac integritásának és feloszthatatlanságának tiszteletben tartása, a befogadás és a nyitottság, a méltányos bánásmód az összes tagállam tekintetében, valamint a valuta alapján történő megkülönböztetés elvetése, a Tanács jogosítványainak tiszteletben tartása, és valamennyi tagállam pénzügyi autonómiájának elfogadása jelentik azokat az átfogó alapelveket az EU gazdasági irányításában, amelyek az európai projekt egységét erősítik.

Biztonság

A polgárok csak akkor érzik biztonságban magukat, ha biztosak abban, hogy olyan területen élnek, ahol megvalósul a külső határok teljes védelme, és ahol az illetékes hatóságoknak megfelelő eszközök állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy az embereket a veszélytől megvédjék. Az elmúlt hónapokban fontos előrehaladás történt az EU külső határai védelme érdekében. Most itt az ideje, hogy visszatérjünk a schengeni övezet megfelelő működéséhez. Gondoskodnunk kell arról, hogy az EU-n belüli szabad mozgás továbbra is az egyik legkiemelkedőbb vívmányunk legyen, amelyet a polgárok nagyra értékelnek. Ezért továbbra is folytatnunk kell a Máltán elfogadott intézkedések megvalósítását a migrációs politika külső dimenziója tekintetében. Ugyanakkor úgy gondoljuk, komoly munka vár ránk a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos együttműködés terén, amely kulcsfontosságú a polgáraink élete védelme érdekében, különösképpen a terrorizmus veszélyével szemben.

Globális környezet

Az a törekvésünk, hogy az Unió egy globális szereplő maradjon. Miközben a globális kormányzás változik, az EU-nak készen kell állnia arra, hogy proaktív vezető szerepet vállaljon az európai érdekeltségbe tartozó globális ügyekben. Az európai globális stratégiában meghatározott biztonság és védelem, csakúgy, mint az európai szomszédságpolitika rendkívüli fontossággal bíró területek. Szándékunkban áll továbbra is támogatni a szomszédainkat az európai szomszédság mindkét dimenziójában kiegyensúlyozott elköteleződést biztosítva.

Azáltal, hogy a szomszédaink biztonságát és rugalmasságát erősítjük, és támogatjuk a szuverenitásukat és területi integritásukat a saját biztonságunkba is befektetünk. A varsói NATO-csúcson létrejött megegyezés alapján biztosítani kell az EU és a NATO komplementaritását. Törekednünk kell arra, hogy mélyítsük az együttműködésünket a védelem területén és, hogy létrehozzunk egy európai stratégiai autonómiát. Az európai védelmi képességeket fejleszteni kell, úgy, hogy közben a NATO megőrizze a szerepét Európa kollektív védelmének biztosításában.

Ugyanígy a közös geopolitikai és biztonsági kihívások kezeléséhez az Uniónak törekednie kell, hogy erősítse a transzatlanti kapcsolatokat és, hogy folytassa a szoros együttműködést az Egyesült Királysággal.

Erősítenünk kell az EU helyzetét mint jelentős globális kereskedelmi partner, és támogatnunk kell egy nyitott, szabályokon alapuló kereskedelmi rendszert és folytatnunk kell az új kölcsönösségen és közös előnyökön alapuló együttműködések létrehozását.

Tagállamok – az EU intézmények – a polgárok közötti kölcsönhatások

A tagállamok és az intézmények közötti kapcsolatoknak teljes mértékben tiszteletben kell tartania az szubszidiaritás és az arányosság elveit. A tagállamok és az intézmények Berlini Nyilatkozatban lefektetett elköteleződése, hogy az őszinte együttműködés jegyében dolgoznak együtt még nem veszítette el a nagyon fontos jelentőségét. A tagállamok identitása és az eltérő hagyományai az EU egyik legfontosabb erőforrását jelentik és a további fejlődés szempontjából is hivatkozási alapot kell, hogy jelentsenek. Ezek erősítik közös felelősségünket az európai jövőért.

Erősíteni kell az EU nemzeti szintű törvényhozói és politikai folyamatai feletti demokratikus kontrollt. A nemzeti parlamentek jelentősebb és meghatározóbb szerepét kell figyelembe venni, mivel ezek segítenék az EU döntéshozói folyamatainak a legitimitását. Az Európai Tanácsnak kulcsszerepet kell játszania a jelentősebb politikai célok kitűzésével. Az Európai Tanácsnak elsősorban az európai menetrend ügyeit kell megtárgyalnia, melyek a tagállamok fontos nemzeti érdekeiben állnak.

Az európaiak bizalmának a visszanyeréséhez a tagállamok és az EU intézményei alapvetően meg kell változtassák azt, ahogyan polgárokkal és az egymás között kommunikálnak. Őszintének és lényegretörőnek kell lennünk a kommunikációnkban. Az intézmények és a tagállamok közös felelőssége, hogy biztosítsák, hogy őszinte és erős narratívánk van egy összekapcsolt Európa számára.

A Visegrádi Csoport országai úgy hiszik, hogy a Római Nyilatkozat így egy még sikeresebb Unió hajtóerejévé válik. Egy olyan Unióé, amely a kölcsönös tisztelet és valóság, az elfogadás, a közös jövőnk iránt érzett felelősség és a különbözőségben rejlő egységünk alapelvein alapszik. Egy olyan Unió, amely méltó a Szerződésben meghatározott alapvető közös értékekhez. Ahhoz, hogy ez megtörténjen bátor döntéseket kell hoznunk. Építkeznünk kell a pozsonyi ütemtervre és egy egyértelmű végrehajtási menetrenddel gyakorlatban is meg kell valósítanunk a cselekvés és bizalom Unióját.

Újabb öt évre Áder János Magyarország köztársasági elnöke. Újraválasztása 2017. május 10-től hatályos.

Áder János államfő beszéde a köztársaságielnök-választást megelőzően az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 13-án:

http://www.keh.hu/beszedek/2229-Ader_Janos_allamfo_beszede_a_koztarsasagielnok_valasztast_megelozoen_az_Orszaggyules_plenaris_ulesen&pnr=1